Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus második felében

A bujakór és egyéb venereás nyavalyák elterjedtsége Kaposvár „szabad szerelmi" élete nagyobb zökkenők nélkül zajlott a XIX. század utolsó évtizedében, mígnem a statisztikusok rá nem világítottak a városban lakó „bujakórosok" feltűnően magas arányára. A statisztikusok adatai önmagában még nem ejtették volna kétségbe a megye és Kaposvár vezetését, de mivel nagy publicitást kapott a nagyközönségnek szánt sajtóban is, így kénytelenek voltak egyre többet foglalkozni a problémával. 1898-ban a birodalom szerte ismert német nyelvű újság, a Pester Lloyd többek között azt is megírta, hogy arányában Kaposvár a harmadik helyen áll a „bujakórosok" tekintetében. A hírt a magyar lapok országszerte átvették és eztán évtizedekig Kaposvárt a „vérbajosok városának" könyvelték el.

35 A skandalum a megye vezetését is hathatósabb fellépésre késztette. Széchenyi Imre gróf Somogy vármegye Közigazgatási Bizottságának 1898. február 9-ikei ülésén interpellációt intézett Maár Gyula alispánhoz a „venerikus betegségek terjedésének meggátlása tárgyában". Dr. Szaplonczay Manó vármegyei tiszti főorvos számolt be a nemi betegségek elterjedtségéről és kifejtette, hogy nem a felügyelet alatt álló kéjnők és bordélyházak a fertőzések forrásai, hanem a nőcselédek, akik alkalmi kapcsolataikat, - melyek gyakran anyagi ellenszolgáltatásoktól sem mentesek - gyakran váltogatják. Kimutatása szerint egyébként a betegek számában apadás mutatkozott.

36 Az alispán utasította a polgármestert, hogy intézkedjék: a városi rendőrkapitány ne csak a bordélyházi kéjnőket vizsgáltassa orvosrendőrileg, hanem azokat is, „kik köztudomás szerint kéjelgést űznek", úgymint szobalányokat, pincérnőket. A cselédeket és a cselédszerző intézeteket tartsa figyelemmel, továbbá razziázzon, hogy „különösen a kaszárnyák környékén, de az egész városban szerte szét kóborló nők összefogdostassanak". Dr. Németh István polgármester beszámolójából kiderül: bordélyházi kéjnőkön kívül a szállodai szobalányok is rendszeresen, hetenként kétszer orvosi ellenőrzésen esnek át. Ez azt jelenti, hogy de facto ekkor már létezett Kaposváron a hatóságok által ismert és nem üldözött - kvázi legális - bordélyházon kívüli kéjelgés, amit pedig az érvényben lévő 1882. évi 220. szabályrendelet egyértelműen tiltott.

37 Ez nyilvánvaló bizonyítéka a hatóságok prostitúciós formák változásaihoz való gyakorlati igazodásának.

38 Dr. Németh István polgármester arról tudott beszámolni, hogy 1897-ben nemi betegség gyanújával 79 cselédlányt vizsgáltak meg az orvosok és közülük 28 (több mint harmaduk!) bujakór miatt kórházba került. Az országos hírnév miatt 1898 elején fokozták az ellenőrzést és az első két hónapban megvizsgáltak 66 cselédnőt, akik kö35 Híres város Kaposvár. Somogy, 1898. február 13. 2. p. (A lap Zsodoma! című cikkében 1899. január 22-én a 2. oldalon ugyanerről azt írja, hogy Kaposvár arányaiban a második legfertőzöttebb város a birodalomban.) 36 SML alispáni i. 1013/1898. 37 Récsei i. m. 333. p. 38 Az még tisztázásra szorul, hogy a csak Kaposvár város területére alkotott XX. század eleji kéjelgésügyi szabályrendelet által megengedett magánkéjnők valóban magánházaknál fogadták a vendégeket, vagy ahogy 1898-ban is szállodákban, fogadókban működhettek „melléküzemágként". Hajlunk arra, hogy az utóbbi jelenséggel állunk szemben.