Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

pedig 1813-ban grófi címet szerzett, s nem utolsósorban báró Sternberg Lujza kezét, és a velejáró cseh társadalmi érdekkört. Vélhetően ennek is köszönhette, hogy 1842ben visszatérhetett volt vármegyéjébe, s ott megvásárolhatta a verebi Végh család maradékitól a babócsai uradalmat, 1844-ben pedig a fiainak a Jankovics- és a báró Pongrácz-örökösöktől a kivadári uradalmat. Egy másik, jóval szomorúbb történet a Batthyány família térvesztése. A 1848as forradalom eredményeképpen létrejött kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost 1849 októberében kivégezték. Birtokait, akárcsak távoli rokonának, gróf Batthyány Kázmér földjeit elkobozták, majd pedig ezt követően a szorult pénzügyi helyzetben lévő, s nagy adósságokat felhalmozó császári kormányzat azon embereknek adta el olcsón a konfiskált birtokokat, akik hiteleztek, avagy szállítottak neki a szabadságharc idején. így került például a Szigetvár melletti mozsgói és szentegáti uradalom a bécsi bankár Biederman família kezébe, avagy a siklósi uradalom a Habsburg-rokon Montenuovo családhoz. Mindezzel együtt járt persze az is, hogy a földjeinek egy jókora részétől megfosztott gróf Batthyány famíliának jelentősen - a korábbiakhoz képest mintegy felére - csökkent a magyarországi földterülete, a két grófi ág földjeinek elvesztése és egyben az új tulajdonosokhoz kerülése mintegy 100 000 holdtól fosztotta meg a befolyásos családot. A továbbiakban főleg a hercegi ágon öröklődő földek maradtak meg a család kezén. 11.4. Az uradalmak széthullása és felépítése: az egyéni karrier lehetősége Főleg a XVIII. század közepére volt jellemző az a folyamat, miszerint a megelőző török időkben oly mértékű birtokfelaprózódás következett be, amelynek eredményeképpen már legfeljebb fiktív, csak papíron létező földbirtokokkal rendelkezett számos família megannyi embere. Ennek eredményeképpen egyes igen kiterjedt uradalmak is a teljes működésképtelenség határara érkezhettek, s a birtokosok jövedelmeket csak igen ritkán láthattak földjeikből. A folyamat érzékeltetésére egy példa a Dunántúl területéről. A XVI-XVII. században kialakult és együttesen kezelt SomlyayFaiszy-örökség két família révén öröklődött tovább. A mintegy 80 000 holdas uradalom a befolyásos Mérey és a thóti Lengyel családok kezére került házassága révén. A török hódoltság alatti leszármazás kapcsán már önmagában is igen sok leányági örökös keletkezett, mígnem 1721-ben a két família divisiot tartott, amelynek során megfelezték a birtokot. A Mérey-rész innentől kezdve folyamatosan aprózódott, alig maradt a XIX. század elejére olyan területi fiktív egysége, amely legalább néhány ezer holdas kiterjedést elért volna, ami volt esetleg, az is öt-hat, egymástól távol lévő faluban terült el. A thóti Lengyel família esetében azonban erőteljes kísérletek történtek az egyben tartásra. 1745-ben, Lengyel Miklós halála után itt is megindult az aprózódás, de a történet sajátos fordulatot vett. Az történt ugyanis, hogy az öt ágon öröklődő birtokok két generáció alatt tovább aprózódtak, viszont a XVIII-XIX. század fordulóján az egyik ág kihalt ezek közül, s ebből következően a rendkívül szapora Baranyaiág földjei visszaszálltak az alap öt ágból négyre, s ezzel olyan méretű részbirtokok keletkeztek, hogy a korábbi földek 1/1248-ad részével kellett már számolni egyeseknek. Ekkor jött el azonban egy fiskális ideje. Egy somogyi köznemes, aki igen tanult, mindenfajta jogi rafinériához jól értő ember volt, kihasználva azt, hogy az egyes birto-