Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

Látható, hogy a háború után bekövetkezett az árak hanyatlása, hiszen megszűnt az állami kereslet s vele együtt a gabonakonjunktúra, s ez a korábbiakhoz képest igen rossz helyzetbe hozva a magyarországi termelő uradalmakat, s ugyanakkor kényszerszerű alkalmazkodásra késztette a birtokosokat. 1.4. Az uradalmi rendszer átalakulása a polgárosodás korszakában Megítélésünk szerint az uradalmak szempontjából - nagyon sajátosan - egységes korszakot képvisel a reformországgyűlésektől kezdődő, s egészen az 1860-as évek végéig, az 1870-es évek elejéig terjedő időszak. A polgárosodás ezen időszakában igen intenzívek voltak azok a külső impulzusok, amelyek radikális alkalmazkodásra késztették a magyarországi uradalmi rendszert. A reformkorban létrejövő különböző modernizációs elképzelések között természetesen a mezőgazdaság átalakításának igénye, a nagyüzemi rendszer kialakítása mindenképpen elsődleges volt, ennek érdekében a reformországgyűléseken törvénybe iktatták az addig közösen használt földek elkülönítésének lehetőségét, sőt később a földek tagosíthatóságát is. Ezzel - mintegy az angliai enclousure mintájára - létrejöhetett a modern mezőgazdasági nagyüzem termelési tere, mégpedig oly módon, hogy az érdemben nem csökkentette a jobbágyi-zselléri birtoklás nagyságát, bár kétségtelen, hogy - amint azt Vörös Antal megállapította - az úrbéresek a birtokszabályozások során sokat nem nyerhettek. A tagosított földeken aztán már növekedhettek a társadalmi ráfordítások, ami mindenképpen nagyobb hozammal, jobb jövedelmezőséggel kecsegtetett. Erre a lehetőséget az adhatta, hogy a reformkorban, főleg az 1830-as évektől újra tartósnak ígérkező árnövekedés indult meg, 1830 és 1848 között a tiszta búza ára háromszorosára emelkedett a jelentősebb piacokon. A tagosított földeken már istállókat volt érdemes emelni, egyre inkább meg lehetett közelíteni az üzleti szempontból is optimális üzemméretet. A harmincas-negyvenes években az általunk ismert uradalmak bevételei szinte folyamatosan növekedtek (talán az egy kivételes év az Európa-szerte gyenge 1846-os termőév volt), azonban nagyon lényegesnek tartjuk, hogy míg a századforduló háborús konjunktúrája elsődlegesen gabonakonjunktúra volt, addig a reformkori uradalmak modernizálódó gazdálkodásában már a mezőgazdasági vegyesüzem harmonikus ágazati jellege figyelhető meg, ahol is az egyes ágazatok fejlődése komplementer módon történt, amikor is az egyik ágazat növekedése jobb helyzetbe hozta a másik belső üzemkört is, s annak is nőhetett az eredményessége, (így például az új takarmánynövények terjedése egyrészt javította a szántó hozamait, másrészt emelhette az állattartás kapacitásait, aminek pozitív elmozdulása a nagyobb trágyamennyiség révén újra visszahatott a szántó javítására.) A mezőgazdasági üzemek modernizálódása megváltoztatta az addig használt munkaerő szerkezetét is. A magyarországi gazdasági irodalomban már régóta jelen lévő gondolat, hogy a robotmunka egyre kevesebbet ér, egyre kevesebb helyen lehetett hatékonyan kihasználni ezt az ingyenmunka-mennyiséget. Az 1830-40-es években a piacorientált nagybirtoküzemekben egyre gyorsabban terjedt a bérmunka alkalmazása. A nagyobb uradalmak egyre több szakképzett gazdatisztet alkalmaztak, de bőven nyílt munkalehetőség a fizikai dolgozók számára is. A kisebb népsűrűségű főleg a volt hódoltsági - területeken a majorsági árutermelés kiterjeszkedése még min-