Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

1.3. A nagybirtok a koalíciós háborúk időszakában A századvégi francia koalíciós és a napóleoni háborúk a birodalmon belül jelentősen felértékelték a magyar mezőgazdaság pozícióját, hiszen egy több mint két évtizedig tartó konjunkturális ciklus jött létre, ahol végül is szinte minden agrárterméket el lehetett adni. A magyarországi uradalmak különösen sokat profitálhattak ebből a változásból. Az emelkedő agrárárak a szántóföldi termel vények esetében voltak a legmagasabbak, így megérte a szántóterület növelése. Ennek érdekében a már korábban is megfigyelhető mocsárlecsapolások és erdőirtások, legelőfeltörések megszaporodtak, s a földesurak igyekeztek kiterjeszteni a majorsági termelés kereteit. Ezek a folyamatok főleg az előzőeknek megfelelően főleg a nyugati piacokhoz közelebb lévő területeken mentek végbe. Megindult a Duna szabályozása, hasonló kísérletek történtek a Dráva egyes szakaszaival. Különösen nagyra kell értékelnünk azt, hogy sokszor magánkezdeményezésből, helyi uradalmak földesurainak összefogásával is jelentős tájátalakítás történt. A föld egyre értékesebbé vált, ám nem mindenhol a földesúri terjeszkedés volt a meghatározó. A Batthyány hercegi kézben lévő Kanizsa mezőváros esetében a két városrészt elválasztó kiterjedt mocsár a XVIII-XIX. század fordulójára egyre inkább a mezővárosi lakosság kezébe csúszott át, a földesuraság folyamatosan veszített birtokosi pozíciójából. A majorsági kitérjeszkedés a földhiányos vidékeken a közös földek erőszakos kisajátításának irányába is mozgott, bár a törvények az egyoldalúságot gátolták. Mivel az árinfláció gyors volt, s gyorsan növekedtek a bevételek s a jövedelmek, így nem véletlen, hogy különösen gyorsan terjedt a szakképzett alkalmazottak foglalkoztatása (gazdatisztek, egyéb termelésirányítók, erdészek, vadászok, vincellérek stb.), illetve mellettük egyre több bérest és cselédet is alkalmaztak már a korabeli majorságok. A föld ára gyorsan emelkedett, földdel rendelkezni pedig nagyon sokat jelentett. Igen jelentős volt az is, hogy a gazdatisztképzés már intézményesülhetett ebben a korban, tudvalevőleg a 1797-től gróf Festetics György kezdeményezésére létrejött a keszthelyi főiskola, míg a 1818-tól igen meghatározó szerepet játszott a szakemberképzésben a magyaróvári gazdasági akadémia is. Mind a két felsőfokú szakiskolában a korszak legkiválóbb agrárgazdasági szakemberei tanítottak, többek között Nagyváthy János, Pethe Ferenc, Rumy Károly stb. Külön jelentősége volt annak is, hogy a két iskolához tangazdaságok is kapcsolódtak. A főiskolákon képzett gazdasági szakemberek többsége aztán főleg a nagybirtok majorsági gazdaságában találhattak munkát maguknak. A koalíciós háborúk időszakában igen előrelépett az uradalmi gazdaság irányítástechnikai szisztémája is, egyre több képzett szakembert alkalmazták már, komoly fizetéssel. Képzett erdészekre, számtartókrajuhászokra, ispánokra igen nagy szükség volt ebben az időben. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a korban jött létre az Albrecht Thaer nyomdokain önállósodó magyar üzemtani irodalom is, amely az üzemszerű működés gazdálkodási feltételeinek javítására s a jövedelmek potenciális emelésére próbált meg szakmai elképzeléseket megfogalmazni. Nagyon lényeges változás volt a XVIII-XIX. század fordulóján, hogy az uradalmi majorsági termelés folyamatos szélesedése ugyanakkor kemény korlátok közé szorította a jobbágyi-paraszti gazdálkodás lehetőségeit, ugyanis a földesurak egyre