Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

1.2. Az uradalom az úrbérrendezés időszakában. A XVIII. század során a nyugat-európai gazdasági rendszer folyamatosan modernizálódott, végbement egy mezőgazdasági forradalom, egy demográfiai boom, valamint megindult egy lassú, folyamatos ipari átalakulás. Megjelent és gyorsan terjedt a racionális gondolkodás, új állam- és életszemlélet alakult ki, s a század végén polgári forradalom zajlott le Franciaországban. A magyarországi nagybirtokokra is jelentős hatást gyakoroltak a nyugat-európai gazdasági- és társadalmi változások. Hatalmas népesség áramlott be az országba a környező vidékekről, megnövelve a mezőgazdasági munkaerő nagyságát, javítva a déli területek krónikus munkaerőhiányát. A korszak egyedülálló - II. József rendeletére készített - térképészeti alkotását és a hozzá kapcsolt Beschreibungot is figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a XVIII. század utolsó harmada felé az ország területének körülbelül 30-40 %-a állhatott művelés alatt. DélMagyarországon tudunk olyan uradalmakról, ahol a nagybirtok területének 10-15 %át sem használták mezőgazdasági művelésre. Az ország felszínének nagy része ekkor még mocsár, erdő, pusztaság volt. A kereslet növekedése a XVIII. században jelentősen megnövelte a művelés alá fogott föld méretét. Benda Gyula statisztikai adatgyűjtéséből és korabeli írásos becslésekből az tűnik a kutató elé, hogy az 1780-as évek táján a mezőgazdaságilag hasznosított földek 40-50 %-a tartozott a szántóterülethez. Ugyanakkor megjegyezhetjük, hogy 50 %-nál nagyobb szántóterületet csak két - aránylag jó adottságú - alföldi, illetve dunántúli megyében regisztráltak. A keresletnek az urbanizációval és a meginduló osztrák gazdasági modernizációval összeolvadó erősödése a XVIII-XIX. század fordulója felé az agrártermelés felértékelődéséhez vezetett, így nem véletlen, hogy a történeti statisztikai adatok szerint egyre nagyobb területet vontak be a művelésbe. Az uradalmi szervezet kiépülésével természetesen nem maradt olyan föld, ami jogilag sehova sem tartozott. Wellmann Imrének a XVIII. század második felére tett becslése szerint a művelt terület minimum 60 %-a vélhetően paraszti használat alatt állt. Tóth Tibor 1980-ban megjelent munkájában úgy vélekedik, hogy „...azokon a területeken... ahol a népsűrűség viszonylag korán meghaladta az országos átlagot, ott a XVIII. század utolsó negyedére a jobbágybirtoklás - súlyát, arányait tekintve - elérte a földesúrit. Egyebütt viszont, ahol a népsűrűség az országos átlag alatt maradt, a birtokmegoszlás meghatározó eleme föltétlenül a nagybirtok lett". A népsűrűség mellett persze más is befolyásolta az urasági és úrbéres földek eloszlásának arányát, mint például a föld eltartóképessége, a természetföldrajzi adottságok stb. A felvilágosodott állam megpróbálta számba venni s egyben a földesurakkal szemben megvédelmezni jobbágyi-zselléri alattvalóit, s ezzel magának is biztosítani a parasztság adóinak egy részét, aminek érdekében 1767-ben kiadták az úrbérrendeletet. Következménye az lett, hogy az állam ezzel a lépésével szabályozott egy olyan klasszikus jogviszonyt, amelyről azóta sem sikerült eldönteni, hogy ez egy magánjogi kapcsolat vagy több annál. Mindenestre tény, hogy az 1767-es úrbérrendezéssel az állam megszabta és kialakította a földhasználat jogi és fizikai kereteit. Hosszú távú következménye lett mindennek, hiszen ezzel rögzítették a paraszti földhasználat és az urasági területek viszonyát, valamint körbe írták a közös haszonvételű földek nagysá-