Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus első felében

prostitúció szabályozását tárgyaló szabályrendelet. A későbbiekben ez lett Budapest és más törvényhatóságok kéjelgésügyi statútumainak is a mintája a dualizmus alatt országszerte. Egyfajta kiegyezés volt ez is: a magyarországi társadalom vezető rétege kénytelen volt kiegyezni a prostitúció kiirthatatlan, egyre szélesebb, egyre nyíltabb formáival, annak érdekében, hogy egyáltalán esélye legyen a mederben tartására. Ezért tehát részben legalizálta és így próbálta ellenőrzése alá vonni a jelenséget. A fővárosi szabályrendeletet követően a törvényhatóságok sorra jelentették meg saját területükre érvényes ilyen jellegű statútumaikat hazánkban. Azért voltak kénytelenek saját hatáskörükben megoldást keresni a kéjelgés tolerált részének szabályozására, mert Magyarországon a prostitúciónak törvényi szintű, átfogó szabályozása nem volt, - és azóta sem került rá sor. A prostitúció szabályozásával foglalkozó szabályrendeleteket kiadó vármegyék sorában Somogy az elsők között volt a maga 1882. évi statútumával. Természetesen a somogyi rendelet is jórészt a budapesti helyi adaptációjaként látott napvilágot. A hivatalos nyilvántartásba vétel mellett döntő, bejegyzett prostituált - Magyarországon a 19. század második felében - lépésről-lépésre olyan tárggyá vált, aki felett a társadalmi kontrollt mind könnyebb volt érvényesíteni.

4 A hatalom rájuk kényszerítette a társadalom többségének kinyilvánított véleményét: ha már tevékenységük meggátolhatatlan, akkor legalább azt minél korlátozottabb térben és hatóságilag ellenőrizve végezzék a „szabad szerelmi foglalkozásúak". A dualizmus korának „átlagemberét" Magyarországon három alapvető szempontból irritálta a „szabad személyek" és a bordélyházak léte. Egyrészt a többség a nyilvánosság előtt erkölcsi okokra hivatkozva utasította el a prostitúció minden formáját, a kicsapongásra alkalmat adó életmódot; másrészt rendészeti okokból: mondván, hogy a bűnözés melegágyai az ilyen házak és az itt dolgozó személyek a foglalkozásukon kívül sem feddhetetlenek. Harmadrészt egészségügyi szempontból: a nemi betegségek ez idő tájt rohamosan terjedtek és nemcsak a fegyveres erők állományába tartozók, - az államrend fenntartóinak oszlopos tagjai - szenvedték meg a sokszor halálos kór fájdalmas tüneteit, hanem a civil lakosság jelentős részének, termékeny korban lévő, mindkét nembeli tagjainak egészségét egyaránt súlyosan károsították, életét veszélyeztették a közönségesen „bujakór"-nak

5 nevezett különféle tünetegyüttesek. Mindezek arra kényszerítették a hatóságokat, hogy a prostitúció ügyét átfogóan, jogszabályokkal - reményeik szerint véglegesen - rendezzék, de - mint ezt már említettük - a kezdeményezések ellenére, törvényi szinten nem sikerült sem a vizsgált korszakban, sem később reglementálni. „A prostitúció rendszabályozásának mikéntje a lehető legfontosabb társadalmi és közegészségi probléma, nem lehet csodálkozni, hogy újabb időben a szakemberek körében mindig több és több hang merül fel arra nézve, hogy a prostitúció rendszabályozása nemcsak hatósági intézkedések által történjék, mint eddig, hanem törvényhozásilag egyöntetűleg rendeztessék."

6 Olvashatjuk mindezt a korszak kiváló lexikonjában, a Pallasban, dr. Marschalko Tamás jogtörténész tollából, a „prostitúció" tárgyszó magyarázata után. Magyarországon, ha egy férfiember a 19. században egy számára ismeretlen helyre érkezett és kéjnő szolgálataira tartott igényt, akkor fürdőbe, kávékimérésbe,