Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus első felében

kávéházba, fogadóba, szállodába vagy kocsmába kellett csak betérnie, és ha volt rá pénze, valószínűleg talált is megfelelő hölgyet. Egy 1817-es rendelkezés szerint kocsmánként két kéjhölgy volt alkalmazható.

7 A tényleges bordélyházak fokozatosan alakultak ki a század első harmadától. Mintegy „alulról jövő kezdeményezésként", az úgynevezett kéj nő-tanyákból - melyekben néhány prostituált állt össze lakás vagy ház együttes bérlésére - szerveződtek intézményekké. Pesten és Budán 1840 körül alakult ki a bordélyrendszer alapja.

8 Az általunk vizsgált korszakban a következő törvények foglalkoztak érintőlegesen a kéjelgésüggyel, - vagy a közvélekedésben szorosan, szinte kizárólagosan kéjelgés által terjesztettnek tulajdonított - nemi betegségekkel. Az 1876: XIV. tc. A közegészségügy rendezéséről a XII. fejezetben - mely a Járványok és ragályok címet viseli - rendelkezik közvetlenül a bujakór elharapódzása esetére, illetőleg a kéjelgési ügyről. A 89. paragrafus a hatóságok feladatául teszi meg, hogy a bujakór - mint ragályos betegség - nagyobb mérvű elterjedése esetén a megfertőződöttek gyógykezelés alá vétessenek. A betegek közül, akiknek a vagyoni állapotuk, vagy „házi viszonyainál" fogva otthonában nem megoldható a kezelés, azt a legközelebbi polgári, sőt ha ez nem lehetséges, akkor katonai [!] kórházban gyógyítandók a teljes felépülésükig. A következő paragrafus előírása szerint a kór fokozott előfordulása esetén államköltségen szükség-kórházak állítandók fel olyan vidéken, ahol a rendszeres hatósági óv- és gyógy intézkedések nem elégségesek a bujakór visszaszorítására és a közelben nincs civil kórház. Ezen intézmények a ragály visszaszorítása után azonnal felszámolandók. A 91. paragrafus arról intézkedik, hogy ha a kéjelgési ügy közegészségügyre vonatkozik, úgy rendeleti úton szabályozandó.

9 Az 1879: XL. tc, a Büntető törvénykönyv a kihágásokról, a VII. fejezetében, - mely A közrend és a közszemérem elleni kihágások címet viseli - a 81. paragrafusban szól a kéjelgési űzőkről. Egy hónapig terjedő elzárással büntethető az a kéjnő (hogy ki számít annak azt nem definiálja), aki a hatósági szabályokat nem tartja meg. Az ilyen kihágási ügyeket - többek között - a közigazgatási hatóság hatáskörébe utalja az 1880: XXXVII. tc. 41. §-ának 1. pontja.

10 Még az előbbi jogszabályok törvényerőre emelése előtt történt Somogyban a következő eset, mely a kéjnőkkel való bánásmód - szerencsére - cseppet sem tipikus példája. A híres-hírhedt somogyi betyárvilág történetének egyik nevezetes epizódja volt a Gelencsér-banda elfogása az 1860-as években. Mindez azért érdekes számunkra, mert a nagy port felvert eset szereplői közt, a jegyzőkönyvek alapján kéjhölgyeknek nevezettek is találhatók. Azt, hogy mi alapján nevezték őket kéjhölgyeknek - nem derül ki az iratokból. Mindenesetre tény, hogy a statáriális ítélkezés után 12 személyt végeztek ki - köztük két kéjhölgyet. Az eljárás során három elítélt büntetését 4, illetve 5 év várfogságra enyhítették, 22 főt - köztük 7 nőt, akik valószínűleg szintén a bandatagok szeretői, bújtatói voltak - átadtak a polgári hatóságoknak. A jelentést tevő is feljegyezte, hogy aránytalanul súlyos büntetésnek tartja az úgynevezett kéjhölgyek kivégzését. „De mégis nem mellőzhetem el sajnálkozásomat kifejezni a felett hogy az őrnagy kinek kegyelmezési joga a katonai törvé-