Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Gálné Jáger Márta: „Európának mívelt népei közé emelkedtünk" Intézkedések Somogyban az áprilisi törvények végrehajtására 1848 tavaszán a források tükrében
„EURÓPÁNAK MÍVELT NÉPEI KÖZÉ EMELKEDTÜNK" 1 Intézkedések Somogyban az áprilisi törvények végrehajtására 1848 tavaszán a források tükrében GÁLNÉ JÁGER MÁRTA A felelős magyar kormány megalakításáról és az országgyűlés törvényelőkészítő munkájának befejező szakaszáról a somogyi követek, Madarász László és Inkey Zsigmond tudósították a vármegyét. A jelentést az 1848. április 3-ki megyei közgyűlés résztvevői nagy rokonszenvvel fogadták. 2 Batthyány Lajos március 22. és 23-án kelt körleveleiben 3 felhívást intézett a törvényhatóságokhoz, hogy a nemzeti átalakulás fontos perceiben a békét és egyensúlyt fenntartani és a közkedélyt minden hullámzástól megóvni segítsenek. A kormány elszántságának és tettrekészségének nyomatékául a körlevélhez csatolva eljuttatta a megyéhez a közteherviselésről, a papi tized és úrbéri viszonyok megszüntetéséről szóló - a kormány által már elfogadott - törvénytervezeteket azzal a felszólítással, hogy kellő példányban kinyomtassák és eljuttassák a megye közhivatalaiba, és szentesítésük után azok végrehajtását mielőbb megkezdjék. Felhívta a figyelmet, hogy a tervezeteket az adózó néppel ismertessék meg. E célból nevezzenek ki olyan küldöttségeket, melyeknek tagjai az új kormányforma iránt rokonszenvvel és bizodalommal viseltetnek, az adózó nép előtt népszerűek, köztük eloszolva bizalmukba ajánlják a meg szentesítendő törvényeket. A visszaéléseknek elejét kell venni, ezért hívják fel a nép figyelmét, hogy a törvények kihirdetéséig tartozásaikat teljesítsék, a földesurak pedig azok megtagadása esetén se alkalmazzanak erőszakot, s minden keletkezhető mozgalomról gyors tudósításokat küldjenek. A megyegyűlés a miniszterelnöki felhívásra haladéktalanul intézkedett. Utasította a járási tisztviselőket, hogy járásuk területén a balhíreket igyekezzenek megcáfolni, és a népesebb helyeken a személy- és vagyonbiztonság fenntartására őrséget szervezzenek. „A rend kérdése nem kevesebb most, mint a szabadság kérdése " - hangzott Batthyányi körlevelének figyelmeztetése, amelyben az alispán személyes felelősségét többször hangsúlyozva arra utasította őt, hogy a megye állapotáról háromnaponként jelentést tegyen. A helyi mozgolódásoktól való félelem nem volt alaptalan. A jobbágyfelszabadításról szóló törvény értelmezéséből adódó problémák, a jogtalanul elvett földek, a legelők megszorítása, a birtokrendezési perek elhúzódása, vagy éppen a befejezett perek felülvizsgálatának törvényi tiltása miatt a jobbágyok Somogyban is