Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Szita László: A Somogy megyei horvát nemzetiség iskola- és művelődésügye a két világháború közti időszakban
szeretetből, azután félremagyarázott hazafiságból, az anyanyelvi tanítás ellen dolgoznak. Ilyen esetekben határozottan léptek és lépnek fel a miniszterelnöki szakreferensek...” A 140 kisebbségi iskola évi akár egyszeri ellenőrzése is lehetetlen a miniszterelnöki szakreferencia részéről. Pastrovits beadványának Győr, Sopron, Bács-Bodrog, Zala, Baranya, Fehér és Vas megyékre vonatkozó adatait Margitai alapos elemzés alá vette, s többségéről kimutatta, hogy nem felel meg a valóságnak. így az iskolák létszámadatai, az iskolák benépesítési száma, a nemzetiségi és anyanyelvi mutatók teljesen hamisak, légből kapottak, s azt is kimutatta, ahol több volt a délszláv ajkú, mint ahogy a beadványban szerepeltek. Pastrovits adatai elavultak. Ezt külön kimutatásban bizonyította Margitai. Igen érdekesen utalt arra is, hogy a beiskolázási adatai az adott iskola dokumentumaiból vannak kiemelve, míg a „délszláv propagandisztikus beadvány” semmiféle forrást nem jelöl meg, sőt tudatos félrevezetésre törekszik, amikor azt igyekszik bizonyítani, hogy „bizalmas kormányzati tanácsra a magyarországi szakfelügyelők, így a miniszteri szakreferensek a ténylegesen meglévő helyzetet meghamisítják, hogy így magát a miniszterelnököt vezessék félre.” Pastrovits nem támadta beadványában a tanítók, tanárok szerb, horvát és bunyevác nyelvi ismereteit. Általánosságban azonban megjegyezte, hogy a tankerületi főigazgatóságok és a tanfelügyelők is megfontolt szándékból, a kisebbségek elleni törekvéseket támogatva, egyetlen olyan tanítót sem alkalmaztak, akik az adott településeken dívó nyelvet tanítói képesítéssel bírnak. Margitai országos adatokkal bizonyította, hogy a 140 „délszláv” ajkú iskolában 109 tanító jól, vagy kiválóan tudja a horvát, bunyevác vagy vend nyelvet. Ez az összes iskola 77,8 %-ban biztosíthatja az anyanyelvi tanítás igényeit. Somogy megyére is tett utalást, megállapítva, hogy a Dráva menti horvát településeken minden iskolában van tanító, aki kiválóan tud horvátul. Ennek azonban nincs „...jelentősége a tanítás eredményessége szempontjából, mert a horvát nyelvi tanítás nem érvényesül, csupán két „C” típusú iskolában, ahol viszont kiváló minősítéssel tanítják valamennyi tantárgyat.” Margitai József, a helyzetet reálisan felmérve, elismeri, hogy azokban a községekben, ahol olyan új tanító került az iskolába, aki a helyi viszonyokat, s kisebbségek jogainak és érdekeinek lényegét nem ismeri fel, ott az anyanyelvi tanítás fontosságát elhanyagolják, s így a törvény is és a kisebbség valós érdekei csorbát szenvednek. Margitai József Szlavóniában, a Dunántúlon és a Vajdaságban négy évtizedet töltött el, kétségkívül a kisebbségi iskolaügy legkiválóbb magyarországi szakértője volt. Somogy megyében a horvát települések iskolaügyének véleményezése kapcsán válaszolva egyben a Pastrovits „memorandumra” a magyarországi valóság legmélyére hatolt. Természetesen tudatában volt a törvényes helyzetnek, amely „A”, „B” és „C” típusú szisztémával tette lehetővé a kisebbségek nyelvének oktatását és ezen kívül, vagy felül, helytelenített minden más megoldást. Ugyanakkor saját véleményének és tapasztalatainak is hangot adott a kultuszminisztérium számára készített „elemzésében”. Mivel Somogy megyei helyzetből indult ki, témánk miatt 151
