Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)

Szita László: A Somogy megyei horvát nemzetiség iskola- és művelődésügye a két világháború közti időszakban

Margitai József 1930. május 30-án tanulmány nagyságú és színvonalú munkát készített. Véleménye szerint Pastrovics Ivánnak „...sincs sehonnan legitim megbízása, hogy a hazai délszlávok ügyében panaszokat nyújtson be, őt ezzel senki nem bízta meg. A somogyi, zalai és nyugat-magyarországi horvátok és vendek viszonyait távolról sem ismeri. Nyelvi kívánságaik felől nincsen tájékozva. A bunye- vác és sokáé ajkúak iskolai és nyelvi viszonyait is csak téves információk alapján felületesen ismeri...” Legyőzve a kisértést, hogy e roppant színvonalas munkából bővebben idézzünk, csak a somogyi horvátságra történő részeket emeljük ki. Margitai tényekkel bizonyította, hogy a magyarországi „dél-szláv ajkú” gyermekeknek mindenütt van ABC-s könyvük. Van viszont az országban hat elemi iskola, ahol nem tanulnak anyanyelvükön írást, olvasást és hittant. Ez hat Somogy megyei település.32 Margitai József szerint: „e községek horvát ajkú lakossága hallani sem akar arról, hogy iskolájába a horvát írás, olvasás és hittan tanítása bevezettessék, mert az ottani összes horvát ajkú lakosság jól beszél magyarul és a horvát nyelvű tanításnak nem látja hasznát és célját. Ezeknek a községeknek a nagyobb részében annak horvát lakossága a templom nyelvet is magyarrá tette. így tehát erőnek erejével sem lehet rákényszeríteni az iskolában a horvát olvasás és írás tanítását.”33

Margitai József arról az állításról hogy a típusok megválasztásánál Somogy megyében törvénytelenül jártak el, sikeresen bizonyította be az ellenkezőjét. Mellékelte azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket 1924-ben a somogyi horvátok lakta települések iskolaszékein a szülők összehívása után, azok aláírásával készültek. Ezek a szülői értekezletek döntöttek a típusok bevezetéséről.

Arra természetesen nem tudunk adatokat feltárni s ez nem is lehetséges, hogy milyen befolyásra alakultak ki a szülői vélemények. Az iskolák ellenőrzésének hiányát hangsúlyozó állítását Pastrovits 25 iskolából szerzett adattal támasztotta alá. Ezek az információk azonban tévesnek bizonyultak. Margitai a megnevezett iskolákban, s ezen kívül további 60 iskolát megnevezve „igazolási listát” állított össze az 1929-ben meglátogatott „B” és „C” típusú “délszláv (horvát, sokác, bu- nyevác) tannyelvet is tanító iskolákról. A somogyi horvát többségű iskolák közül egy sem volt olyan, amelyben miniszterelnöki szakreferens, vagy kerületi kisebbségügyi tanfelügyelő nem járt volna. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek nem tartoznak a „típusos” iskolák rendszerébe, mert szabad akaratukból döntöttek a teljesen magyar nyelvű oktatásról. A somogyi horvát nemzetiségű falvakban lévő iskolákat az állami iskolát kivéve a pécsi egyházi tanfelügyelő is látogatja, aki kiválóan beszél horvátul.

Természetesen Margitainak is vannak gyenge pontjai, mert a horvátul kitűnően beszélő egyházi tanfelügyelő nincs mit ellenőrizzen, hiszen a tanítás már mindenütt magyar nyelven folyt, s mint egy 1924-ben készült jelentés mutatja csak Szentborbáson és Felsőszentmártonban volt a „C” típusú rendszernek megfelelően olvasás-, írás-, hittantanítás előírva, de 1930-ban, a Pastrovits féle beadvány idején, már itt sem érvényesült az anyanyelv semmilyen formában.34

Pastrovits-féle beadvány a kisebbségellenes tanítók és papokat támadva bírálta azok anyanyelv tanítási felelősségét. Margitai elismerte, hogy „...kényelem150