Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)
Szíjártó M. István: Adalék Somogy megye 18. századi betelepülésének kérdéséhez
követően, Mária Terézia Pozsonyban „ concursus-szerű" gyűlést tartott, 22 és kérésére a rendek ismét felkelést ajánlottak meg. 23 Somogy vármegyét Mária Terézia augusztus 18-én kelt leirata és - a felkelés fővezérévé kinevezett 24 Esterházy József országbíró öt nappal későbbi keltezésű levele szólította fel „az utolsó Diaetaban" hozott törvény szerinti inszurrekcióra. 25 A megye elrendelte, hogy javaik arányában a földesurak készpénzben fizessenek 80 portalista gyalogos és 50 lovas kiállítására, akikhez járult az az 55 lovas, kikről Somogy Mária Terézia korábbi felszólítására már május 3-i gyűlésében határozott. A földesuraknak a részletes kivetés értelmében 15 napon belül kellett fizetniük összesen közel 9000 forintot. 26 Vagyis mindent összevéve 185 katonáról volt szó, ami nem sokban tér el a névsor tanúsága szerint véglegesen kiállított kontingenstől. r A megye nemességének létszámát tekintve meg kell állapítanunk, hogy a személyes vagy helyettesek útján történő felkelés méretei mindkét évben messze elmaradtak a törvényben megkívánttól. Nyilvánvaló, hogy a megyék nem annyi nemesi felkelőt küldtek, amennyit a törvény megkívánt, hanem annyit, amennyit tudtak, illetve hajlandók voltak s amennyit maguk már elfogadhatónak tartottak. Az első felkelés idején Szatmárról olyan hírek terjengtek, hogy 2500 lovast állít, aztán 400 lett belőle. 28 Ezt valószínűleg azért tűrték el, mert a hadvezetés elsősorban a gyalogezredekre számított, a lovasságot sorezredei kiegészítésére, a fogyatékok pótlásra használta csupán. 29 Ha arra teszünk kísérletet, hogy megállapítsuk, hogy miért 184 fős legénység szerepel az 1744. évi névsorban (hiszen ezzel ahhoz kerülünk közelebb, hogy miként állították őket ki, s milyen mértékben képviselik a megye lakosságát), nem egyszerűen megfejthető rejtvényre találunk. Az látszik, hogy a nemesség inkább fizetett, mintsem személyesen vagy helyettesek útján szálljon hadba. Itt nemcsak a portálisokra fizettek tehát, az általunk ismert csapaton kívül külön inszurrekcióról szó sincs. Ezzel együtt sem tiszta viszont a kép. Minél tovább számolgat az ember a források homályos magyarázatai által kísért adatokkal, annál erősebbé válik benne a meggyőződés, hogy itt nem a törvényszabta kötelezettség becsületes teljesítésével állunk szemben, hanem a kalkulációk mögött annak szándéka húzódik meg, hogy a megye birtokos társadalma a lehető legkisebb tehervállalással tudja le terhes kötelességét. A számok a valóság kifejezése helyett 250 év távlatából is inkább spanyolfalként szolgálnak annak leplezésére. Az 55 lovasról megtudjuk, hogy a „portálisokat fogják képviselni", s őket a házipénztárból állítják ki. A földesurak a 80 portalista gyalogosra és 50 lovasra 30 tervezett csapat kiállítására fizetnek közel 9000 forintot. Erről a portális gyalogságról viszont egyszer azt mondják, hogy „a személyes [felkelés] fejében állítandó ki", másszor pedig hogy „a nyomorult népre fog maradni a kiállítás terhe". 31 Támpontot az jelenthet, ha a két évvel korábbival vetjük össze az 1744. évben a megye által kiállított csapatot. Noha meg kell állapítanunk, hogy összességében sokkal kisebb erőt képviselt a második felkelés, ha eltekintünk az első gyalogságától, akkor már a második inszurrekció létszáma a magasabb. Elvileg elképzelhető, hogy az 1742. évi 40 személyes felkelő és a 47 helyettes, 87 fő helyett szánták valóban a 80 gyalogot, s a 90 portális lovas fejében az 55 + 50 lovast, de ez csupán körülbelüli megfeleltetés. Talán többet mond ennél az,
