Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)

Paál László: Somogy megye sajtója 1914-1944. (Harmadik közlemény)

ben nagyobb összeget juttattak a kiadóknak. Az előfizetők ill. vásárlók fillérei legföljebb az előállítási költségek töredékét fedezték. A hiányzó összeget a más tevékenységgel is foglalkozó kiadók - melyeknek nyomdái számos terméket állítottak elő - pótolták, de ezt egy helyi lap, saját kiadó híján nem tehette meg. így volt kénytelen búcsúzni közönségétől 1927-ben a barcsi Drávavölgye, melynek szerkesztősége keserű szavakkal ostorozta a lakosság érdektelenségét: „Csak néhány száz előfizető viselkedett megértéssel a lappal szemben, rajtuk kívül senki és semmi nem támogatta a lapot és így annak fenntartása nem lehetséges." Hirdetés A lapok felületének negyedét, harmadát foglalták el a hirdetések. Tartalmi sokféleségüket még csak jelezni sem lehet. Kínáltak lakóházakat, nagybirtokokat, különböző szolgáltatásokat, kerékpár- és autószerelők, a harmincas évektől rádióműszerészek dicsérték munkájukat. Rendszeres hirdetőkké váltak a harmincas évek második felétől a mozik. És persze egyre több különböző mezőgazdasági technikai újdonság kínálatával találkozhatott az olvasó. A hirdetéseket keretes formában, nagyméretű betűkkel, gyakran rajzokkal illusztrálva jelentették meg, mindenekelőtt az utolsó oldal teljes felületét elfoglalva. A harmincas évekből azonban mindkét lapnál gyakorlattá vált a keretes hirdetések elszórása valamennyi belső oldalra, minden rendszer nélkül, zavarossá téve az amúgy sem gonddal szerkesztett oldalakat. (Itt kell megjegyeznünk, hogy kísérleteztek modern tördelési megoldással, nagy fehér foltok alkalmazásával; kereteken belül. -Somogyi Újság, 1935.) Érdekes módon nem nőtt az apróhirdetések - átmenetileg „Filléres hirdetések" - száma a negyedszázad során. Mindössze átlagosan 6—10 apró jelent meg egy-egy számban. A lapok néha közöltek egész oldalas hirdetéseket is: a pénzintézetek reklámozták ilyen formában szolgáltatásaikat. (Ezenkívül így hozták nyilvánosságra zárszámadásaikat is.) Műszaki szerkesztés, nyomdatechnika A kiadók a lapokat saját nyomdájukban állították elő, általában négyfős részleggel. A szerkesztőségekben oldaltükröket vagy vázlatokat nem készítettek, csupán azt határozták meg, hogy melyik oldalra milyen anyagok kerüljenek és mi legyen a vezető cikk. A többit a gyakorlott mettőrökre bízták. A korrektor intézménye még nem működött a vizsgált időszakban, a fontosabb cikkeket maguk a szerzők ellenőrizték a levonatokon. A többit a jól képzett nyomdászokra bízták. Az alkalmazott betűnagyság 6 (nonpareille) és 12 pontos méretek között váltakozott. A cikkek szövegbetűit soröntő rendszerű, ún. Linotype ill. Tipograph gépen szedték ki. (A matricákban lévő betűképre öntött folyékony ólom képezte a nyomásra alkalmas, egybedermedő ólomsort.) Öt betűtípust használtak: Bodoni, Optima, Garamond, Times Roman, Didót. A címeket és a keretes hirdetéseket kézzel szedték. Az itt alkalmazott legismertebb betűtípusok az antikva - általában talpas - és a reform groteszk. (Mai elnevezéssel: ARIAL CE).