Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Stamler Imre: A honfoglalás előzményei és a vastermelés
karizma eltűnt, olyan zavarok keletkeztek, amiket csak Árpád véréből származó uralkodók rendezhettek el megnyugtató módon. Visszaállt ezzel az ősi folytonosság, a rend, az a hatalmi egység, ami a sztyeppéi hagyományként még mindig hatott, ezt a hagyományt fogalmazza meg a vérszerződés esküje, melyet Anonymus csak ősi magyar hagyományból ismerhetett. Az évezredes, évszázados vezetői hagyományok alapján nevelődtek uralomra a szent családok leszármazottai. A vérükben volt a hatalom gyakorlásának ismerete, a szervezés, a katonai és diplomáciai irányítás készsége. Az élelemtermelés, a gazdasági feltételek megteremtése ebben a vezetői gyakorlatban meghatározott figyelmet kapott. Elég Priskos rhetor leírására hivatkoznom. Ebben a leírásban olyan gazdasági szervezettséget, tudatosan szervezett rendet, beosztást, hierarchiát láthatunk, ami bizonyítja a hun állam teljesítményeinek megalapozottságát. A katonai győzelmeket gazdaságilag is előkészítették. Azok az óriási teljesítmények, amiket a hunok produkáltak csak megfelelő gazdasági kondícióval képzelhető el. Különben a mozgás megakadt volna néhány ezer km után. Különös figyelmet kellett fordítani a vastermelésre már az Altáj vidékén, a nyugatra indulás előtt/ 6 Olyan szekereket kellett készíteni, amelyekkel végig lehetett menni az egész sztyeppén, több ezer km-en át. Természetesen az utat évtizedeken, évszázadokon át tették meg. Ekkora távolságot bejárni, birtokolni még egy nép sem próbált soha. Tudatosan vállalták ezt vagy kényszerből? Nem tudni, de megtették, és erre a teljesítményre még nem adott senki magyarázatot. Vastermelés, vasalt szekerek nélkül a nagy vállalkozás kudarca kétségtelen lenne! Nem találtam sehol említést még az Altáj menti hun kohókról, az ottani vasolvasztókról. De lennie kellett ott telepeknek, voltak ott kovácsok, fegyverkészítők, szerszámkészítők, szekérgyártók, bőrkikészítők, ácsok, fürdőépítők, csónak és tutajkészítők, kereskedők, lovászok, földművesek. Mind vasat használtak, mert eszközeik vasból készülhettek csak. Elég ha Priskos leírására hivatkozom. Tutajon kel át a Tiszán, lát ott csónakokat, leírja, hogy a nagy vadászatra átviszik a nagy tömeget a másik oldalra, leírja a szállító szekerek sokaságát, a királyi, királynői, és tanácsadók palotáit, a bútorokat, szőnyegeket, a fürdőt, a hordók használatát, edények, poharak, kupák, a pompás épületek ízléses berendezését, a szakácsok mesteri felkészültségét. A faépületekhez favágók, ácsok kellettek, ezeknek szekercéik, fejszéik, fúróik, fogóik voltak. Az indogermán történészek persze az ácsokat gótoknak tartják, mert azt gondolják, a sztyeppéi barbárok a leírtakat megcsinálni képtelenek lennének. Csakhogy a kurgánok megmaradt famunkái, épületmaradványai, a hun és türk, bolgár épületmaradványok azt bizonyítják, hogy a nomádok építkezni is tudtak. Szekérkészítő felkészültségük pedig messze felülmúlta a római mesterek tudását, hisz ezért voltak olyan mozgékonyak, gyorsak, ezért tudták utánpótlásukat biztosítani! Méginkább vallanak a vastermelésről a nyílcsúcsok, kardok, sisakok, lándzsavasak, zabiák, csattok, szigonyok, horgok, páncél stb... Ezek közül az eszközök közül Magyarország területén is sokat találtak. Kínai források is szólnak a hun prémkereskedőkről, az asztalosokról, amikor feljegyezték, hogy Ling-ti császár hun ágyat, széket, függönyt használt, és utána divatból a kínai előkelők ugyanezt tették! A kínaiak átveszik a hunok nadrágviselését, ugyanolyan bőrnadrágot varratnak a lovasoknak, amilyet a hunoktól láttak viselni. (Vu-ling, Csaó) A csizma és a kengyel viselését is átveszik a kínai-