Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Stamler Imre: A honfoglalás előzményei és a vastermelés

hunok testvérnépként nagy tiszteletet, szeretetet élveztek. A magyar királyok, az Árpádház Attilát tartotta ősének. A modern történetírás mindent elkövetett, hogy ezt a felfogást megváltoztassa. Azt mondja ma is történetírásunk hivatalos, akadémiai álláspontja, hogy a honfoglalé) magyarok, a magyar krónikások nem tudhattak már semmit Attiláról, a hunokról, minden ismeretet a germánoktól, a nyugati forrásokból vettek át tudálékos krónikaíróink,

M és maguk konstruáltak nemlétező történeteket a távoli időkre, s akik pedig ezt az álláspontot nem voltak hajlandók elfogadni, azok kizárták magukat a tudósok táborából, azok „igazi" elismerésre, tudományos rangra nem számíthattak. Ma sem. Európa történetírása lényegében minden sztyeppéi népet a sztyeppéi életformát, kultúrát, a hunokéhoz hasonlóan lenézett, megvetett. Az avarokat, magyarokat ugyanolyan barbár, nomád erőszakos, rabló és fosztogató, parazita, államszervezésre, kultúrateremtésre alkalmatlan népnek tartotta, mint a hunokat. Ok voltak a letelepedett, földműves, növénytermesztők, kulturált és keresztény Európa ellenségei. (A vikingek hasonlóképp.) A történelmi források szerint úgy, ahogy a korabeli írástudók vélték. Azt az európai szemléletet elősegítette, hogy a sztyeppe régiója nem fejlődhetett tőkés módon, mert a kereskedést, a természeti kincseket itt nem lehetett olyan hatékonyan az emberi fejlődés, a modern civilizáció érdekében mozgásba hozni, mint az óceánok közelében. A szárazföldi közlekedés sokkal drágább, hatékonysága messze elmaradt sokáig a hajózásétól! A szárazföldi közlekedés költségei ma is óriási terheket igényelnének, ha a sztyeppét s az embereket „civilizálni" akarnák... Az is vitathatatlan, hogy az állattenyésztés nomád módja nem lehet eléggé termelékeny, hatékony és vonzó civilizált viszonyok közt. Akkora terheket, megpróbáltatásokat csak kényszer esetén választják, ha nincs könnyebb, kifizetődőbb munka. A természeti körülmények megváltoztatásával lehetne a munka könnyebb, termelékenyebb. Ebben az esetben viszont nem kellene nomadizálni... A nomád állattenyésztésnek van egy népességtartó optimuma, de ennek mértékét nem tudjuk kiszámítani. Feltehetően az óriási terület 10-20 millió embernél többet nem tudna hússal ellátni nomád viszonyok közt. Senki nem tudja, mikor volt a sztyeppén optimális az élelmiszer-ellátás. Az valószínűsíthető, hogy a hunok nem élelmiszer után kutatva

32 vonultak át a sztyeppén a mintegy 13-14 ezer km-es úton. Nem a pásztortársadalom válsága miatt háborúztak. A későbbi birodalmakat szervező hatalmak sem. A magyarok háborúi sem azért folytak a LX-X. században, mert így akarták levezetni a belső feszültségeket, így tudták kielégíteni a harcosok rablási ösztöneit. Teljes képtelenség volt feltételezni is, hogy a hunok a gótokat, majd a rómaiakat élelemért és elsősorban rablási vágyból támadták meg. Éppen ennyire képtelenség, hogy a magyarok a szlávok, a germán népek kenyerét akarták enni. Ezek a paraszti gazdaságok kevés felesleggel rendelkeztek, és a nomádok foga nem növényekre fájt. Többre tartották a maguk ételeit, melyek egészségesek, ízletesek, változatosak lehettek. El kell olvasni Priskos írását Attila lakomájáról, és látni lehet milyen étkezési, italozási kultúra volt a hunoknál! De a hun sírokban is bőven találunk étkezési és italozási edényeket, mert a túlvilági útra is jutott bőséggel... Nem vágták volna le a paripákat sem, ha nem volt beléílük bőség. Lóhús, marha, birka, vadak húsa, szárnyasok, halak bcxsé-