Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Orbán Sándor: Mi történt a majorsági cselédséggel 1945 után?
határozó sajátja a földreform után kialakult viszonyoknak, a cselédekből lett újgazdák helyzetének. Szokványosnak tűnik ezt az állat-, az eszköz- és a tőkehiányban, vagy éppen a termelői-vállalkozói szakértelem és készség elégtelenségében megjelölni. Sajátos azonban ennek a helyzetnek egyik-másik fejleménye, következménye. így annak időbeni nyílt szabályozására való törekvés, hogy mivel ,,a földhözjuttatottak legnagyobb része nem rendelkezik kellő igavonó állattal és traktorral", azért a ,,régi gazdákét" vehessék igénybe gyalognapszám (1:4) fejében. 53 Más kérdés, hogy mint a pusztaiak faluba telepedési igyekezeténél és az azt elősegítő területcserés házhelyjuttatásánál, az igakölcsönzésnél sem nyilvánult meg a falvak régi gazdáinak segítőkészsége oly mértékben, mint más megyékben. Legalábbis ez derül ki egy, e problémát is tudakoló 1946. évi összeírásból, amelyben Somogy községeinek közel harmada szerepel. 5 ' Bizonyára távolabbi történeti magyarázata is (pl. török utáni benépesedés, illetve a települések kialakulása stb.) lehetséges mindezeknek, ezúttal azonban egy közelebbit: az 1944/45 telén tartósuk hadszíntéri helyzetet lehetne megemlíteni. Ez, miként az épületekben, a házakban, a gazdaságokban, főleg azok állatállományában is az átlagosnál nagyobb károkat okozott. A szarvasmarhák száma kevesebb, mint felére, a lóállományé pedig még ennél is jobban visszaesett. 55 Nem véletlen, hogy az ebből eredő hátrányos helyzeten szintén intézményesen kívántak segíteni. A Megyei Földbirtokrendező Tanács 1945 nyarán ismételten javasolta, hogy: „Baranya megye állatfeleslege Somogynak adandó át, mivel ott igen sok uradalom és kisgazdaság is állat nélkül maradt". A lényeg tehát: „Baranya állatállományából kapjon Somogy". 56 Nem kétséges, Baranya megye állatállományát a gyorsan átvonuló front kedvezőbb helyzetben hagyta, mint Somogyét. De annak az állítása sem alaptalan, hogy utóbbi súlyosabb károsodása viszonylag a cselédség kezén lévő keveset érintette kisebb mértékben. Amikor a Megyei Földbirtokrendező Tanács 1945. évi zárójelentését megtette, okkal emelte tehát ki, hogy „a gazdasági cselédség java részének saját állatai voltak", ugyanakkor azt is, „hogy a volt cselédség mindenütt az élő és holt felszerelést teljes egészében magának igényelte." 5 "A jelentés ezért is folytatódhatott azzal az állítással, hogy „az új földhözjuttatottak zöme... jó gazdája lett földjének... legtöbbször tehenét befogva az utolsó szem búza- vagy rozskészletét felhasználva, nagyobb területet vetett be, mint a volt uradalom szokott". Persze arra is volt példa, hogy az „elaknásított mezőn szedték fel a robbanóanyagot... a fogattal rendelkező gazdák ellenszolgáltatásképp felszántották az ő földjüket is." 58 Ám a visszaemlékezők inkább ilyeneket idéztek: „egyik embernek ekéje volt, a másiknak boronája, a lovakat „sokszor tehénnel vagy bivallyal fogták össze vagy borjúval... a gyönge, kicsi borjú már nem bírta, akkor fogták az emberek, egyik tolta, a másik pedig segítette húzni az ekét". 59 Vagy: „ki egy lóval, ki a szomszédjával összefogott tehenekkel, sokan pedig maguk húzták az ekét, de szántott mindenki és vetettek..." 60 Egyébként a lovak számához képest több tehén és üsző tartása és alkalmazása folytán érhették el utóbbiak néhány év alatti megháromszorozódását (sertésnél ötszöröződését). 61 Vetőmag-ellátottságukban pedig különösen annak volt szerepe, hogy mind a juttatott földek gabonatermésének, mind a cséplőrészek elosztásánál előnyben részesültek, melynek betartásáról a Megyei Földbirtokrendező Tanács külön gondoskodott. 62
