Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz

magyar igazságszolgáltatási elvek sem. Valami hibásan értelmezett és elhamarkodott „megelőzés" szempontjának érvényesülését láttam ezekben a tömeges akasztásokban, valamint az elrettentés szándékát. De az elrettentés lélektanilag nem éppen a legjobb módszer az elszánt és még inkább szenvedélyes, amellett halálosan el is keseredett és a fentiek szerint mesterségesen is keserített és üldözött szerb néppel szemben. Egy további jogos sérelme volt a visszacsatolt szerb népnek az a mód, ahogyan elvétetett az újvidéki pravoszláv püspökség ingatlanvagyona, s földönfutókká tétettek a pravoszláv kolostorok papjai.

31 Mindez és még ezen felül sok minden, amit föl nem sorolhatok, éppen főleg azzal a szerb lakossággal szemben történt, amelyről Magasházy László tábornok képviselőtársam

52 szerint maga Deák Leó, Bács megyei főispán úgy nyilatkozott, hogy az összes nem magyar nemzetiségek közül ők viselkedtek a legtisztességesebben és a leglojálisabban a magyar állammal szemben. Közben karácsony és újév táján kétféle hír keringett a délvidéki dolgokról: az egyik a tömegakasztás leállításáról vagy lényeges enyhítéséről szólt, a másik a lenti viszonyok további elmérgesedéséről. Magam hajlottam az optimisztikusabb változat elfogadása felé.

33 Annál rettenetesebben hatott rám január 19-én a „zsablyai lázadás" és az utána következő pogrom.

34 Harmadik fázis: pogromok Józanul arra lehetett volna számítani, hogy a magyar kormány, főleg a miniszterelnök, kinek minden rezzenetről tudnia kell az országban, sokszori és több oldalról kapott kérés és figyelmeztetés után idejében ráébred arra a nagyon természetes igazságra, hogy ezek a módszerek nem szolgálják a magyar állam létének, biztonságának, megerősödésének és a szentistváni gondolat újból való meggyökereztetésének érdekeit a visszaszerzett Délvidéken; ellenkezőleg, a magyar uralom tekintélyének és biztonságának aláaknázására vezetnek. Ennek a jogosan várt fordulatnak azonban pontosan az ellenkezője következett be: olyan mértékű elvadulása a „nemzetvédelmi" és „államvédelmi" módszereknek, amelyet mással, mint a „pogrom" szóval nem lehet összefoglalni. a) A sajkáskerületi vérfürdő Mária Terézia a XVIII. század derekén határőrvidéknek szervezte meg az úgynevezett Sajkás kerületet a Bácskában, a Tisza partján, s oda főleg szerbeket telepített. Ez a „Sajkás kerület" ma két járást foglal magában, a zsablyait és a titelit. Zsablya nagyközségnek van a Tisza partján egy ármentesített darabja, melyet Rétnek hívnak. Ezen a Réten többnyire jómódú szerb gazdák tanyái épültek, melyek a téli hónapokban nagyobbára lakatlanok, gazdáik a faluba költöznek ilyenkor. Ezekben a télre túlnyomórészt néptelenné vált tanyákban húzódtak meg bizonyos szerb fölkelő elemek, kiknek nagyobb része állítólag a Bánságból, illetőleg Ószerbiából jött át a Tiszán, miután Kumán bánsági községben fölfegyverkeztek. Fölmerül a természetes kérdés: ezek az elemek hogyan vonulhattak föl Ószerbiából és a Bánságból, német katonaság által megszállt területről fegyverrel, géppuskával, lángszóróval, át a Tiszán magyar terü-