Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz

létre? Ezek a fölkelők, egyesek szerint 70 főnyien voltak, mások szerint 200-an, kisebb részükben a bácskai területről is szedtek fel néhány embert. Ez év január 4-én kapott értesítést a zsablyai csendőrőrs vezetője, hogy az egyik lakatlannak vélt tanyán a kémény füstöl. Erre összeszedett mintegy húszfőnyi fegyveres embert, csendőröket, határvadászokat és rendőröket, s azokkal razziát akart tartani a kérdéses gyanús tanyán. Mikor lövőtávolságba értek, a tanyából puskatüzet kaptak, öt ember elesett közülük, kettő megsebesült, a többi visszavonult. Erre fegyveres erősítést kértek Szegedről és Újvidékről, s másnap, január 5-én, páncélos magyar katonai csapatok vonultak tudomásom szerint e két garnizonból Zsablyára, s az egész zsablyai járást körülfogva nyomultak a gyanús Tisza-parti tanyák felé. Mire a magyar katonaság ezeket a tanyákat megközelítette, megint tüzet kapott, a fölkelők felvették a harcot, melynek során állítólag még négy magyar katona és csendőr esett el, a fölkelők közül pedig jóval többen. Ezek egyik kis része elmenekült, másik kis része, állítólag öten, fogságba kerültek, s néhány nap múlva katonai rögtönítélő bíróság által halálra ítéltettek, kivégeztettek. A számok lehetnek tévesek is, de több oldalról vett értesüléseim szerint a lényeg mégis ez volt, az ti., hogy már január 5-én, aránylag nem nagy magyar veszteséggel, mondhatni könnyűszerrel elintéződött az egész zsablyai lázadás, katonai szempontból. Nincs és nem akadhat értelmes és rendes magyar ember, aki ezt a katonai eljárást ne helyeselné. Valóban: nem lehet kímélet azok számára, akik alattomos zendülést szítanak a magyar állam léte, biztonsága, lakossága ellen. Ezzel az ügy lényeg szerint be is fejeződött volna, s legfeljebb abban a kérdésben lett volna helye további büntetőeljárásnak, hogy vajon voltak-e és kik voltak ennek az összeesküvésnek pártfogói, nemcsak Zsablyán, hanem az egész zsablyai és titeli járásban. Nem lehetett volna szava tehát senkinek az ellen, hogy ez irányban folytatódjék a nyomozás, s ha százak, vagy akár ezrek voltak valóságos pártfogói, bűntársai ennek az összeesküvésnek, akkordra bűnhődjenek százak vagy ezrek - de a magyar törvény alapján és a magyar nemzeti érdek gondos figyelembevételével, a magyar bírói igazságosztása szerint. Ehelyett azonban egészen más történt. Egy gyűjtési akció listája került állítólag elő, melyen szerb emberek gyermekvédelmi célokra kisebb-nagyobb összegeket adományoztak volna, s bizonyos tanúvallomások szerint ezek az összegek a fölkelés finanszírozására szolgáltak volna. Ezenkívül állítólag friss élelmiszereket találtak a fölkelők tanyáin, ami arra vallott, hogy a környékbeli lakosság élelemmel is támogatta ezeket. Akárhogy is volt: a magyar megtorlásnak szigorúan a magyar törvényekhez kellett volna tartania magát: bűnhődjék mindenki, aki bűnös, de csak a bűnös, és szigorúan a magyar büntetőjog statáriummal megszigorított szabályai és keretei között. Ehelyett azonban állítólag már január 5-én katonai, csendőrségi és ún. nemzetőrségi együttműködéssel - a hevenyészett nemzetőrségi alakulat erkölcsileg legsilányabb és leggátlástalanabb elemeinek és a csendőri nyomozóknak élenjárásával - megindult a pogrom. Erről a pogromról az egyik verzió úgy szól, hogy Zsablyán összegyűjtöttek éjnek idején valami 1000-1400 embert, túlnyomórészt szerbeket, kisebb részben zsidókat, egész családokat asszonyostól, leányostól, gyermekestől, csecsemőstől, s katonai teherautókon szállították ki a Tisza partjára, ott leültették őket a meredek parton, szemben a bánsági parttal, hogy várják a