Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Paál László: Somogy megye sajtója 1891-1918 (Második közlemény)

sokaságát fosztották ki. A lapok tudósításai, majd kommentárjai szégyenletes eseményként foglalkoztak a fegyveres dühöngéssel, amely csak hátráltatta a demokratikus átalakulást. Scheller Béla közellátási népbiztos is hasonló megközelítéssel tömegrombolásnak minősítette cikkében a rettenet éjszakáját, igyekezve megnyugtatni a lakosságot, hogy a nemzetőrség és a katonaság ura a helyzetnek, és a boltosok is hamarosan kinyitnak. Ugyanebben a lapban arról is olvashatunk, hogy a fosztogatók szegény embereket rövidítettek meg, hiszen a felhalmozott áruk - bőr- és ruhaneműk - kiosztásra voltak előkészítve.

42 A következő napokban a megbékélésre, a közös érdek keresésére irányuló - bár félelemből áthatott - hang jelenik meg, a természetesen egyelőre változatlanul polgári lapokban: - „Szakítani a konzervatizmussal... megértéssel kell a munkásosztály felé fordulni... Nekünk magunknak kell a lehetőség határáig elmenni a reformokban... Megértően fogadni az eszméket." - Ilyen és hasonló mondatokkal találkozhatunk, megtoldva a szerény kéréssel: de azért „a munkásság se legyen szélsőséges."'

3 Társadalmi léthelyzetek az újságokban A megyében megjelenő lapok sem tudtak kitérni az elől a kötelezettség elől, hogy a századvég gazdasági válsága által sújtott társadalmi csoportok helyzetét valamilyen formában érintsék. A cikkek természetesen nem azoknak szóltak - az olvasói kör nem belőlük került ki - akik a témát szolgáltatták: sokkal inkább a hivatalos szerveknek, illetve a kedvezőbb anyagi helyzetben lévő rétegeknek, tulajdonosoknak, akik a cikkírók szerint valamilyen módon felelőssé tehetők a létbizonytalanságban vergődő családok sorsáért. A társadalmi hierarchia legalacsonyabb szintjén összezsúfolódott nincstelen falusi és városi munkások, a néhány holdas parasztcsaládok körülményeit különbözőképpen ragadták meg ugyanazon a lapon belül is az újságírók, illetve a szerkesztőségeket levélben megkeresők. Egy részük a kaposvári templom környékén őgyelgő, „bagózó" férfiakat munkakerülőknek minősítve támadja, akik inkább nem dolgoznak, mintsem tisztes bérért elszegődnének. „Uzsoráskodnak a karjuk erejével" - írja róluk a Somogy.

44 A közgazdasági, társadalmi okok meg nem értése, a részvétlenség azonban nem lesz kizárólagos hangvétel a lapokban. Az újságok hasábjain nagyobb részben találunk olyan cikkeket, melyeket vagy az őszinte együttérzés szült, vagy a fenyegetettség érzése: az éhezés, a nyomor, a munkanélküliség az egész társadalomra beláthatatlan következményekkel járhat, amelyek nem kímélnék a tulajdonosok rétegét sem. Éppen ezért a téma több megfontoltságot, körültekintést, az okok és tényezők gondosabb, szakszerűbb számbavételét igényli. A Somogy cikkírója már 1891-ben drámai erővel láttatva nyomorukat, a városi szegénység nevében kér segítséget a tehetősebbektől. Ugyanebben az évben a Kaposvár továbbmegy, amikor kijelenti: „nem elég az alamizsna krajczár ősi rendszere."'

5 Másutt arról szól, hogy „segélyezni kell azokat is, akik munkájukkal nem képesek megszerezni azt a minimumot, mely a mostoha sors nyugodt elviselésére képesít." És kifejti: „a szociális forradalmat soha se a koldusok csinálták, hanem a munkaképes, munkára utalt szegény elem, mely ezer okból, gyakran önhibájából, még többször a vagyonosok spekulációjának szívte-