Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)
Farkas József: A „48-as Függetlenségi Országos Gazdapárt" megalakulása és annak előzményei a Dél-Dunántúlon
Szabó István csak úgy vállalta a jelöltséget, ha híveinek nem kell fuvardíjat fizetni, a lelkes kisgazdák ezt is vállalták. A kormánypárt azért került nehéz helyzetbe, mert nem számoltak ezzel a lehetőséggel. Ellenjelöltet pedig azért nem találtak, mert nagy anyagi áldozatra senki nem vállakozott az új választásokig e rövid időre. Végül a veszély ismeretében a Kossuth-párt pénzt kerített és így Piszár Antal személyében megfelelő jelöltet is találtak. Őt azokkal a vádakkal, mint Prinkét, nem lehetett illetni és Barcson meglehetős népszerűségnek örvendett. Fellépésével a kerület két táborra szakadt. A Függetlenségi Párt vezérkara főként Barcsra és környékére összpontosított, ahol vélhetőleg Piszárnak legnagyobb tábora volt. „Hogy micsoda ocsmányságok történtek a választás előtt, megdöbbenéssel írjuk le" - tudósít a sajtó. A kormány 12 ezer koronát bocsátott a választás céljára, melyet Pallai Sándor, Kossuth Ferenc titkára hozott le. A nem magyar ajkú községekben 2-3 koronájával vásárolták a voksokat. Folyt a szokásos etetés, itatás. A választási korteskedésben részt vett az egész vármegyei vezérkar, Széchényi gróf és Kapotsfy főispán. Klerikálisok, néppártiak, alkotmánypártiak sorakoztak fel Piszár támogatására, csak szégyenszemre ne legyen egy paraszt a kerület képviselője. A barcsi apátplébános még a helyi zsidóságnak is vacsorát fizetett az ügy érdekében. 37 Ebben a helyzetben kapott Szabó István segítséget a Kisbirtokosok Országos Szövetségétől. Szabó István fellépésének hírére A Magyar Lobogó lelkesítő felhívást tett közzé. „Bátran előre! Kisgazdák és kisiparosok szorosan egymás mellé állva csak Szabó Istvánra adhatják szavazatukat." „Saját osztálybelijének árulója az urak talpnyalója az, ki nem saját vezéreivel van csatasorba." Kifejti a lap, hogy két és félmillió kisgazda ügyéről van most szó és az egész ország Somogyra figyel, most a somogyi polgárokon múlik, hogy megtörténjen az áttörés. A Magyar Lobogó leküldte egyúttal az országos vezetőség három tagját Nagyatádra, hogy sürgősen nyissanak választási irodát és minden eszközzel segítsék Szabó István megválasztását, irányítsák a kampányt és a választásokat. 38 „Ha a Magyarországi Kisbirtokos Szövetség kiküldöttei idejekorán oda nem érnek a választás színhelyére, hát bizony akkor egy ügyvédképviselővel több van ma." - írta a lap. A szövetség emberei gyengítették az ellentábor sorait, erősítette a saját tábor hitét. Este fél hatkor ért el a hangulat a csúcsra, hiszen mindkét jelöltnek azonos, 1163 szavazata volt. Itt kellett a segítség. A lelkesedés futótüze azonban hozta Szabó Istvánnak a szavazókat. 4 órakor 26 nagyatádi kisgazda jelentekezett a Szabó-tábornál. Innen nem számítottak szavazóra, hiszen a népszerű főszolgabíró a járás székhelyén az ellentábor mellett agitál és ráadásul „zavargásoktól tartva", ott volt a katonaság is. A szövetség tagjai kimentek a falvakba és gyűjtötték még délben is a szavazókat és 5 óra tájt újabb hét-nyolc kocsira való szavazót sikerült behozni. 7 órakor, amikor 8-ra kimondták a zárórát a 26 nagyatádi mellett 25 visontai és 3-4 kocsi újonnan érkezett kisbajomi választó állt készenlétben. „Amikor gróf Széchényi Aladár ezt az újabb erőforrást meglátta, feladta a reményt, s a fehértollasok zúgó ,Abcug" kiáltásai között hagyta ott gyorsiramú fogatán a küzdőteret." Végül Szabó István 1261:1217 arányban, vagyis 44 szótöbbséggel diadalmaskodott. Különösen a szövetség két választmányi tagja, Patacsi Dénes, szendienesi és Madarász Zsigmond nemeskisfaludi kisgazdák vitték a vezető szerepet a választás sikeres kimenetelében. „Úgy dolgoztak ott, mint két oroszlán." 39 Érdekesen oszlott meg a nagy lelkesítés ellenére a kerület birtokos parasztságának magatartása. 2500-an voltak a választói névjegyzékben. Közülük 1082 fő Szabó Istvánra szavazott, 600 főt levettek a lábáról az ellenpártiak, 818 fő pedig nem szavazott. Ez azt jelenti, Hogy a birtokos parasztság még mindig távol volt attól, hogy