Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Paál László: Somogy megye sajtója 1863-1890. (Első közlemény)

csak háromszor megjelenő közös lappal. Elégedetlen volt mind az előállításával, mind a terjesztésével, jövőjét - a rossz anyagi kezelés miatt - nem látta biztosítottnak.) Az új sajtótermék megjelenésére 1866. január 6-án kötött szerződést Bittermann Ede kaposvári könyvnyomda-tulajdonossal. Ebben a felek részletesen rögzítették kötelezettségeiket, vállalásaikat. Roboz feladata „írókat beszerezni, s őket, kikkel másként nem egyezhetnek, díjazni is." Az „anyagi kiállítás" költségei a lapindító szerkesztőt terhelik, „saját vagyonomból fedezvén azt". A bevételt viszont - ide értve a hirdetésekből befolyt összeget is - fele-fele arányban osztják meg. A szerkesztőt - aki egyben laptulajdonos és kiadó is - terheli a bélyegadó és a postaköltség is. A lapot két év kivételével - 1874 és 1876 között, amikor a Somogy-kaposvári kereskedelmi és ipartársulat volt a gazdája - kiadóként is Roboz jegyezte. A keddi napokon megjelenő lap „dunántúli illetékességgel kívánt működni", felvállalva a „társadalmi közlöny" szerepét is. Ez azt jelentette, hogy a különböző, egyre szaporodó és erősödő pénzintézetek, gazdasági és más jellegű egyesületek hivatalos értesítőjeként közölte a társuló szervezetek beszámolóit, híreit. Nevüket a fejrészben is feltüntette. Ennek fejében feltehetően évi átalányban részesült a kiadó. Az 1882-ben indított Megyei Híradó kiadási jogát is megkapta - ami a megyei törvényhozás hivatalos közlönye volt - majd 1883 elejétől az 1810. számig a Somogy mellékleteként jelentette meg. Olvasói kör, terjesztés Kikre számíthatott, milyen rétegeket célozhatott meg lapjával Roboz? Elsősorban a közélet, a társadalmi és gazdasági kérdések iránt érdeklődő földbirtokosok, a megyei és járási közigazgatás vezető tisztviselői, kereskedők, pedagógusok, egyházi személyek jöhettek számításba, figyelembe véve Somogy korabeli rétegzettségét. Később olvasókörök, hivatalok is rendeltek lapot. Az előfizetők szervezése és megtartása nem volt egyszerű feladat. Igaz, a hatvanas évek közepén elég élénk volt az érdeklődés az újdonság erejével ható sajtóorgánumok iránt-bizonyos körökben nem engedhették meg maguknak a mellőzését részben egzisztenciális okokból -, amire tíz év távlatából így emlékszik vissza Roboz: .Abban az időben még könnyű volt szerkesztővé felcsapni, a banketteken, névnap, lakomák, megyei gyűléseken csak úgy dűlt az előfizető."

8 De közben változtak a körülmények: egyre több központi lapot is kínáltak a megyében, ugyanakkor minden rétegben általános volt a pénzhiány. A kiadó ezt kénytelen volt tudomásul venni és számos esetben gyakran évekig hitelben küldeni a lapot. A fenti szerkesztői panasz így folytatódik: „Ma sok ember, ha meglát egy szerkesztőt, kengyelfutóvá lesz." Roboz e cikkében három rendbe sorolja olvasóit - nem társadalmi, hanem az előfizetési morál szempontjából: 1. Mágnások, főpapok, lekészek. 2.1 lozom, viszem, lesz. - Nem fizetnek jégveréskor, aszálykor, tűzvészkor. De ha kisüt a nap, az első felszólításra küldik az elmaradt öszszeget. 3. Olvasnak, nem fizetnek. (Ehhez tudnunk kell, hogy ha valaki egyszer beküldött egyéves előfizetési összeget, akkor akár három évig is küldték számára a lapot anélkül, hogy újabb összeget fizetett volna be. Az újság hasábjain közölt felhívásokkal próbáltak a lelkükre hatni. ) A lap pontos megjelenési példányszámáról nem állnak rendelkezésünkre kimutatások. Az elszórt adatok azonban támpontul szolgálhatnak. így mindenekelőtt az a főispáni jelentés, mely egy belügyminiszteri felszólításra ment Budára Kaposvárról.

9 Ebben 1868 februárjában 500 előfizetőt említ a felterjesztés készítője. Melléke-