Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Manfred Kehrig: Az 1942/43-i sztálingrádi csata. Intő szó a falon („Menetekel...")

első világháborúban cári tisztként szolgált. Freytag von Loringhoren megállapítását egy zsákmányolt szovjet térképre alapozta, melyhez a német csapatok az 1942 nyarán előnyomulásuk során jutottak. Ez vázolta az 1920-ban Sztálingrád térségében történt hadműveleti eseményeket. Ebben a térségben akkor tudvalevőleg Sztálin volt a vörös erők politikai tisztje. A német hadsereg romániai küldöttségének vezetője, Hauffe vezérőrnagy éppenséggel derűlátó felfogást képviselt. Bár ő is látta a nagy veszélyt a Don-szárnyon, de úgy gondolta, hogy a végső győzelembe vetett szilárd hit elegendő arra, hogy védő hadműveletekkel kedvező eredményt lehessen elérni. A kiterjedt Don-szárnyon az ott bevetett szövetséges hadseregek sűrűsége miatt az a felfogás alakult ki, hogy éppen ezért nem várható a Don-szárnyon döntő fenyegetés. Az orosz 3- Hadsereg, mely északnyugat felől a 6. Hadsereg közelségében volt - a számára elgondolt feladatra sem anyagilag, sem kiképzését tekintve, de pszichológiailag sem volt egyáltalán előkészítve. 1942. október folyamán csupán néhányhatásos, német gyártmányú páncéltörő fegyverekkel volt ellátva. De ez még nem volt elég. Az országból Sztálingrádig terjedő összeköttetés vonalán az utánpótlás folyamatában nagy megszakítások voltak. Bár a 6. Hadsereg és a 4. Páncéloshadsereg - mint a Sztálingrádra irányuló támadások fő viselői előnyösen voltak ellátva, de a minden harcot eldöntő lőszerfélékben hiány mutatkozott; nem is szólva az élelmezésről, mely annyira ki nem elégítő és húsba vágó volt, hogy a támadásokat minduntalan be kellett szüntetni vagy legalábbis felfüggeszteni. Nemcsak a napi harctevékenységhez hiányzottak a legfontosabb szükségletek, hanem hiány mutatkozott mindenekelőtt mindenféle téli ellátottságban, mivel a gyorsan növekvő igényeknek a vasútvonalak és az utak egyszerűen nem tudtak megfelelni. Hitler látta a kiterjedt Don-szárny fenyegetettségét, ismételten rámutatott, hogy a szövetségesek támogatására valami döntő fontosságút kell végrehajtani. A német vezetés a szövetséges magyar, olasz és román erők részére úgy akarta a támogatást elérni, hogy meggyorsította Sztálingrád elfoglalását és a 6. Hadsereg így felszabaduló páncélos- és gépesített hadosztályait támadásra képes tartalékként akarta elhelyezni a Don-szárny mögött. Ez azonban igen nehezen volt megvalósítható, mert Sztálingrád elfoglalása a hiányzó gyalogsági lökőerő miatt mind jobban elhúzódott. Másrészt azonban Hitler vonakodott attól, hogy az ott bevetett páncélos- és első vonalbeli hadosztályokat a Don-arcvonalon végre más és bölcsebb módon használja fel. Mikor 1942. november 9-én a német vezetés számára az ellenségkép annyira tisztázódott, hogy a szovjet felvonulás a Donnál Kletskaja, Serafimowits és Blinow súlyponttal áttekinthetővé vált - akkor már késő volt. E pillanatban egyébként a német hadsereg romániai küldöttség vezetője volt az, ki minden eszközzel riadót fújt, és úgy a B. Hadseregcsoportnál, mint a Hadsereg Vezérkaránál sürgette a román hadsereg számára a Donnál a döntő rendszabályokat. De mindaz, amit ebben a helyzetben a B. Hadseregcsoport és a Fíadsereg Vezérkara Hitler engedélyével tehetett, csupán az volt, hogy egy hadtest törzset helyeztek ellentámadó tartalékként a román 3. Hadsereg mögé, melyet a 22. Páncéloshadosztálynak a román 1. Páncéloshadosztálynak, valamint egyes tartalék kötelékeknek rendeltek alá. Támogató kötelékként a román 1. Páncéloshadosztály nem volt ütőképes, mivel csupán igen kevés korszerű német gyártmányú páncélossal volt felszerelve, többségében régi cseh páncélossal rendelkezett. A 22. Páncéloshadosztály nem volt jól megszervezett kötelék, csak 1941-ben állították fel, és a harctéren eddig csupán sokféle sikertelen hadműveletben volt része. A 48. Páncéloshadtest vezénylő tábornoka Heim altábor-