Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Lagzi István: Lengyel katonák és önkéntesek evakuációja Magyarországról 1940 tavaszától 1940 őszéig

elhagyta Magyarország területét. Az evakuáció (Ewa-B) további, gyakorlati lebonyolítása, a német tiltakozás, de főképpen a nemzetközi események kedvezőtlen alakulása miatt igen nehézzé vált. A németek a franciaországi harcokban elfogott lengyel tisztektől és katonáktól az evakuáció részletét illetően kétségbevonhatatlan információkhoz jutottak. A bizonyítékok alapján a lengyel katonai táborok őrzésének tényleges megszigorítását kérték a magyar kormánytól. Sajátos helyzet alakult ki.

109 Teleki miniszterelnök 1940 őszén sem közvetve, sem közvetlenül nem léphetett fel a lengyel menekültek érdekében. A június végén kiadott, később 1940 őszén kibővített mozgáskorlátozó intézkedések végrehajtását sem akadályozhatta meg. Miért? Észak-Erdély visszacsatolásának ténye, az újabb revíziós siker mellett a miniszterelnök (és környezete) szemében is eltörpült az evakuáció kérdése. Teleki nem is exponálta magát, hiszen a kormány minden figyelmét a második bécsi döntés körüli problémák kötötték le.

110 A körülmények alakulása miatt a lengyeleket aktívan segítő, befolyásos magyar politikai személyek lehetőségei is lényegesen csökkentek. A magyar kormány a budapesti német követséggel való jó viszony ápolására a második bécsi döntés után nagyobb gondot fordított. A második világháborúban való részvételre készülő magyar katonai vezetők lengyelekkel szembeid magatartása is megváltozott. A katonai vezetők nem akarták azt, hogy a németek 1939 őszéhez hasonlóan újra leállítsanak bizonyos - katonailag fontos - szállításokat.

111 A felső katonai vezetés számos képviselője éppen ezért, a lengyelek ellen valóságos és szigorú rendszabályok érvényesítését szorgalmazta. 1940 őszén, a megváltozott politikai körülmények miatt pl. a letartóztatásban lévő Lipcsei-Steiner őrnagy magyar összeköttetései, rokoni kapcsolatai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a büntetőtáborból kikerüljön. Barabás Emil altábornagy az evakuáció szervezésében „bűnös egyének" ügyét bíróság elé kívánta vinni. Tervét ismertette Bartha Károly honvédelmi miniszterrel. Röviddel később, 1940. augusztus lód keltezésű levelében Barabás altábornagy értesítette a Külügyminisztériumot, hogy az „...ügyben szereplő valamennyi egyén, tehát dr. Kornaus lengy. vk. ezredes, Krajewski lengy. ezredes, Bastgein és Lipcsei-Steiner őrnagyok ellen, a magyar állam kárára elkövetett sorozatos bűncselekmények miatt bűnvádi feljelentés megtételét..." rendelte el.

112 A Külügyminisztérium azonban nem osztotta Barabás altábornagy elképzelését. Sőt a letartóztatott lengyel katonai személyek kiszabadítására - a HM és a Vkf. 2. D. elutasító álláspontja és több magas rangú lengyel tiszt időközbeni szökése ellenére - több kezdeményező lépést tett. A Külügyminisztérium politikai osztályának első beosztottja dr. Thierry Heribert tanácsos 1940. szeptember 18-i keltezésű levelében kérte a HM illetékeseit, hogy Kornaust és Krajewskit a „körülményekre való tekintettel" helyezzék szabadlábra. „Egyben megjegyzem - írta Thierry -, hogy Orlowski budapesti lengyel követ előttem ígéretet tett arra nézve, hogy fent nevezettek szabadlábra helyezésük után azonnal elhagyják az ország területét. " A HM végül hajlandó lett volna a Külügyminisztérium kérését teljesíteni, de tartott egyes jobboldali katonai vezető (pl. Barabás altábornagy) ellenkezésétől. így a 21. osztály arra az álláspontra helyezkedett, hogy „...nevezettek szabadlábra helyezése - német szempontból - nagyon is aggályosnak látszik." A kérdést Baló Zoltán ezredes a Vkf. 2. D. osztály vezetőjével is megtárgyalta. A Vkf. 2. D. osztály vezetőjének is az volt a véleménye, hogy „...bizonyosra vehető, hogy nevezettek az