Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)

Az útlevéllapokat a főszolgabíró, a jegyző, a község bírája és végül a kivándorló személyes aláírásával hitelesítette. Az útlevéllapokra rendszeresen ráírták, hogy a kivándorlási törvényt, valamint a belügyminiszteri rendeleteket a kivándorolni szándékozóval ismertették. Az útlevéllapért 1 koronát kellett fizetniök, a hivatal az önálló iparosoktól azonban 8 koronát kért. Az útlevéllapok számos érdekes informáciéd tartalmaznak, így a kivándorló ragadvány- és csúfnevét, az arcán és a testén található ismertetőjeleket, a korábbi műtétek vagy balesetek maradandó nyomait, a himlőmaradványokat, sérüléseket, a születési és egyéb testi hibákat, az anyajegyeket, de még a tetoválásokat is. Ez utóbbiak többnyire primitív rajzok, feliratok, szerelmi vallomások és monogramok voltak. A rajzoknál a szent korona és a szív volt a sláger, az utóbbiban a szeretett kedves monogramját is olvashatjuk. A királyért és a hazáért feliratot feltehetően a katonai szolgálat idején, vagy pedig annak emlékére készítették. Ezek a tetoválások rendőrségi szempontból is fontosak lehettek, mivel a személyek azonosítását megkönnyítették. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a tetováltak bűnözők lettek volna. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a tanulatlan, műveltségben alacsonyabb szintet képviselő egyének a tetováltatásra hajlamosabbak voltak. Az útlevéllapokat, vagyis a kérelmeket az Alispáni Hivatalban bírálták el, jóváhagyás esetén a véghatározatban feltüntették a megadott útlevél számát, az elutasítás alkalmából pedig részletesen ismertették annak okait. A kivándorlási törvények és a belügyminiszteri rendeletek szigorításával az iratok egyre inkább bővültek. Ha a kérelmező fiatalkorú volt, a törvényes képviselőjének a beleegyezését is mellékelni kellett. Az itthon maradt gyermekek és a feleség létbiztonságát is igazolták. Végezetül a munkaadók és a községi elöljárók által írt igazolások, engedélyek és jegyzékek egészítették ki egy-egy személy útlevélügyi aktáját. Ezekből az iratokból megtudjuk, hogy a kérelmezőt milyen okok késztetik a kivándorlásra. Rendelkezett-e a hajójegy árával, mennyi pénzt vitt magával, ki vállalt anyagi és erkölcsi támogatást az itthon maradt családtagok iránt. Azt is megtudjuk, hogy melyik kikötőből utazott tovább és miért nem a fiumei tengeri utat választotta. Az adminisztratív szigorításokat többek között az is indokolttá tette, hogy az USA bevándorlási törvényét folyamatosan szigorították, mivel első osztályú munkaerőt kívánt csak beengedni. Ezért egyre szigorúbban vették az ötvenéves korhatárt. Az idősebb kivándorlók a konfliktusok elkerülése érdekében az anyakönyvi kivonatot is mellékelték, nem ritkán meg is hamisították, fiatalabbnak tüntették fel magukat. Az iratokhoz egyre többen mellékelték a katonakönyvüket is, igazolva, hogy e kötelezettséget már teljesítették. Találunk még kérvényeket, amelyeket az alispánnak írtak a fellebbezések érdekében. Ha az alispán az útlevél kiadását véglegesen megtagadta, abban az esetben a kérelmező a hadügy- és belügyminiszterhez is fordulhatott, főképpen akkor, ha az elutasítást törvénytelennek tartotta. A miniszterek nem egy esetben felül is bírálták az alispán döntését, és a kérelmezőnek az engedélyt megadták. Érdekesek az uradalmak képviselői által írt igazolások és tiltakozások is. Többnyire abban voltak érdekeltek, hogy minél kevesebb cseléd és szerződött araté)munkás távozzon el a megyéből. Ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy a cselédek a szerződésük lejártával és csak Szent György-nap után, vagyis április 24-ét követően távozhattak. Az aratásra leszerződött munkások is csak nyári hcmapok után kapták meg az engedélyt. Találkoztunk olyan esettel is, hogy a leszerződött aratómunkás időközben