Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

T. Mérey Klára: Nagyatád, a kisgazdamozgalom bölcsője (Első rész)

tanács elöntése igen figyelemre méltó: az 1832/36. VI. tc. 2. §-ára hivatkozva, - amely megengedte a jobbágyoknak a maguk szükségére és kereskedés céljaira való borkimérést - úgy rendelkezett, hogy a törvény ezen „jótékonyságától" a szerződéses jobbágyokat nem lehet megfosztani.

1 Nagyatád jobbágy- és zsellérlakosainak, szabaddal válása A reformkortól kezdődően ennek az időszaknak, a 19. század közepének döntő problémája: a volt jobbágyok gazdálkodási lehetősége. Kulcsfontosságú kérdés volt tehát, hogy egy-egy településen mekkora volt az úrbéri birtok, ami azután a jobbágyfelszabadító törvények értelmében paraszti birtokká vált. Ezért jelentős az úrbéri perek folyamatának végigkísérése, egészen annak lezárásáig. Nagyatád mezőváros úrbéri rendezési perét 1841 decemberében - a jobbágyok kívánságára indították el, akiknek ezért maguknak kellett állniuk a perrel kapcsolatos szekeres és kézi robotmunkát, vagyis a bizottságok, a mérnök stb. fuvarozását, a méréseknél történő segédkezéseket stb. A peres iratokból kiderült, hogy Nagy- és Kis-Atád „egybekapcsolt" helységekben már 40 éve felmérték a földeket, s ekkor úgy kapták meg szántóföldjeiket, hogy a földesúr birtokán át lehetett csak megközelíteni azokat. Ez megnehezítette a földek trágyázását, általában az azokon folyó munkát. A jobbágyok azt nem tudták megmondani, hogy akkor megtörtént-e a jobbágyi és a földesúri földek törvényes szétválasztása, de mindenképp sürgették e probléma rendezését. 1846-ban panaszolták, hogy a földesúr még mindig nem kezdte el a terület felméretését, úgyhogy a per megindulásának tényleges esztendeje: 1847. A periratokból kiderült, hogy Nagyatádon 1767-ben 21 úrbéri telek volt, s 1847-ben már 37 úrbéri telek és 14 házas zsellér került összeírásra. A per anyagában szerepel a ferences szerzetesek kérelme is, akik legelőt kértek szarvasmarháik legeltetésére. Eddig a földesúr legelőjén legelhettek azok, de legutóbb, 1847-ben a földesúr tisztjei kitiltották onnan állataikat. Földet, rétet eddig sem kaptak, de legalább a legelőt szeretnék állataiknak biztosítani, hiszen a mezővárosban a plébánosi teendők ellátása az ő feladatuk. F per anyagához csatoltan találjuk a nagyatádi német szerződéses (contractualista) zsellérek ügyét is, akik ugyancsak kérték a maguk számára a külön legelő kiméretését. Ezek az úrbéri lajstromban 18 napi évi munka teljesítésének kötelezettségével jegyeztettek fél, és ugyanennyi volt az úrbéres zsellérek évi kötelezettsége is. A szerződéses zsellérek ügye akkor központi probléma volt a falu lakóinak életében, mert hiszen az úrbéres zsellérek házuk és házhelyük tulajdonosaivá váltak a jobbágyfelszabadítás (1848) után, míg a szerződéses zsellérek - legjobb esetben annak megváltási jogát nyerték el, legtöbbször azonban a földesúr jóindulatától függött a szerződésük meghosszabbítása; lényegében bérlőréteggé váltak, kiszolgáltatva a feddesúr kénye-kedvének. Nagyatádon ennek a rétegnek úrbéri pere sikertelenül zárult, az ítélet szövege szerint ezek a zsellérek már 1767-ben „szerződéses zselléri állapotban" voltak. Ez akkor előnyt jelentett, mert megyei közmunkára és állami adóra nem voltak kötelezhetők. Most azonban sorsuk tragikusra fordulását jelentette. Ők tehát nem kaptak legelőt. Az úrbéres jobbágyok 1847-ben a tiszti ügyész által javasolt telkenként 11 hold legelő kiadásában egyeztek meg a földesúrral, amibe belemérték a ferencesek