Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
Bensát és társát a lakosság kérésére visszaküldték Bécsbe, mert a lakosságból többen megfenyegették, hogy agyonverik, ha lezáratja a várost. Bécsben azonban nem vették egyszerű incidensnek, hanem az országgyűlést augusztusra halasztották, de a megnyitás napján történt két pestises halálozás hírére gyorsan feloszlatták. Széchenyi György Zalalövőről írja Ebergényinek, kételkedve az orvosok megállapításában: „én márcsak úgy vagyok ezek tudásával, hogy nem ártana ha egy-két orvost és chirurgust megégetnének s hamaujukat a többiek fejére hintenék, mindjárt kevesebb lenne a pestis és nagyobb a tudomány...” Széchenyi élcelődésének azonban nem volt igazsága, mert az országban nem volt egyetlen egyetem sem, még sebészképzés sem folyt. A legmagasabb hazai képesítés a gyógyításra a borbélycéh oklevele volt, ezért a nemesség s az országgyűlés volt a felelős.17 Baranya vármegyét Tolna után Í710-1714 közötti években két alkalommal is meglátogatta a pestis. Pontosabb értesüléseink ezekről a Pécs városa iratai és a járvány gondos feldolgozása alapján vannak, de ha ezekhez hozzátesszük gróf Huyn tábornagy, szigetvári kerületi főkapitány intézkedéseit a megyehatárok védelméről, valamint arról az intézkedéséről, mely szerint Szigetvár elöljáróságát arra kötelezte, hogy a határőrség és a veszteglő épületei mellé járványkórházat építsen 1712-ben, azt hihetnénk, hogy ezek a járványok a vármegye érintése nélkül vonultak el. Valójában Pécsen és környékén mind a két alkalommal veszélyes helyzet alakult ki. Baranya vármegye jegyzőkönyvei ismételten tesznek említést a pestisveszélyről, utasították is a községeket a Kollonich-féle ordópestis rendelkezéseinek megszervezésére, de azoknak nem sok foganatja volt. 1710-ben már a vármegye több pontján jelentkezett pestises halál, de járvány nem alakult ki, s ezért intézkedés nem történt. A Pécshez közeli Ürögön néhány hét alatt 22-en haltak meg a ragadós nyavalyában, más nem történt, mint a pécsi Belvárosi Plébánia, melynek Ürög filialeja volt, külön jegyzékbe vette a 22 pestises halottat. Az ügy komolyan vételére az októberi pécsi pestises megbetegedések hívták fel a figyelmet. Az október 22-én eltemetett két pestises halála nyomán a következő napon a városi tanács határozatot hozott járványkórház berendezésére és a járványintézkedések megtételére. A pestis ezalatt végezte a maga dolgát, terjedt a városban, s csak a szorgalmas és lelkiismeretes sebészeknek tulajdonítható, hogy a korai felismeréssel és elkülönítéssel 1711. január 13-ig összesen csak 4l-en haltak meg, közöttük 12 gyermek. Feltűnő volt, hogy a halottak között egyetlen német származású sem volt. Ennek és valószínűleg a más helyekről is érkezett halálesetek kényszere alatt a vármegye határozatot hozott a fizikatus szervezéséről és orvosdoktorral betöltéséről. A terheket a várossal szerették volna fizettetni, de az elzárkózott, elégedett volt a sebészek munkájával. A huzavona következtében a választott orvos: dr. von Menzelriedt József Bécsből csak 1712 októberében érkezett Pécsre. Kiváló képességeit mind a szakismeret, mind a szervezés terén a következő év nyarán újból jelentkező pestis folyamán mindenben igazolta. Ennek a járványnak az utolsó halottját 1714. január 22-én temették el, a 70-iket a feljegyzett 86 megbetegedettből. Ennél bizonyosan több volt a fertőzött eset, melyeknek egy része enyhe lefolyással meggyógyult anélkül, hogy orvosi kezelésben részesült volna. A város veszélyeztetett lakosságához hasonlítva a megbetegedettek száma igen kedvezőnek mutatkozik, amiben a szakszerű tevékenységnek is része van. A Madarász-per szerint 87
