Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
1714-ben Somogybán pestis volt. 1714 júniusában már minden megyéből pestismentességet jelentettek.18 Ennek figyelembevételével szeptember 8-ára hívták ösz- sze az országgyűlést, melynek egyik határozatában Somogy vármegye önálló törvényhatóságát visszaállította. A királyi szentesítés 1715. június 15-én történt meg, mely a 86. törvénycikk alapján az 1596. évi 4. valamint az 1608. évi 22. törvénycikkeket hatálytalanítja. Országgyűlési határozat alapján gróf Nádasdy Tamás szeptember 30-ára Kaposvárra hívta össze a vármegye nemességét, hogy megválasszák a tisztikart: Alispánná Madarász Lászlót, korábbi baranyai alispánt választották. A két járás főszolgabírái Szigetváron Kovács István, Tapsonyban: Vlassich János lettek.19 Madarász László széles látókörű, a közigazgatásban járatos, kitűnő kapcsolatokkal rendelkező jogász, a vármegye képviselőjeként mindig igen hasznosan képviselte a vármegye érdekeit, mégis 12 éves alispánsága alatt állandó ellentétei voltak a vármegyei közgyűléssel. Ennek egyik példájaként az egészségügyi haladásért vívott küzdelmének kudarcai jellemzőek, melyekben minden haladó kezdeményezését elutasította a vármegye közgyűlése, legyen szó a terület felosztásáról, a fizikátus megszervezéséséről, a járásokba képzett sebészek állításáról, vármegyei bábaállás szervezéséről. A makacs kurucok ellenállását végül is az 1718 tavaszán a szigetvári járásban járványszerűen elterjedt skorbut, majd a nyáron a húsba vágó baranyai marhavésztől rettegés bírta engedékenységre a karokat és rendeket a november 2-i megyegyűlésen, mikor hozzájárultak, hogy az alispán közegészségügyi tanácsadóként éves szerződést köthessen dr. Fáber Tamás orvosdoktorral, ki akkor a szigetvári főparancsnok mellé rendelt katonaorvos volt. Huyn tábornagy engedélye után Madarász 100 rajnai forint évi javadalmazással 1719 januártól szerződött az orvossal. A megállapodás tényét a vármegye jegyzőkönyve tanúsítja.20 Fáber dr. az alispán számára igen hasznos volt abban is, hogy a vármegye egészségügyi korszerűsítésére kidolgozta azokat az irányelveket és szükségleteket, melyek nélkülözhetetlenek a gyógyszertár és az eü. személyzet képzettsége vonatkozásában. Hasznos volt abban is, hogy az 1719 nyarán Nyugat-Dunántúlon elterjedt pestis benyomulását a néhány megyehatár közeli előfordulás elfojtásával meg tudta akadályozni. Erről a Szentgotthárdról indult járványról írja Vass lelkész naplójában: „Kezdődött Szentgothárdon a pestis június 4-én s olyan irtózatosan grasszált, hogy nem volt olyan szék vagy vármegye az országban, melynek nagyobb része inficiálva ne lőtt volna, őszre kezdett cessalni valamennyire. Kérjük a mi Urunkat, hogy szüntesse meg ezen rettenetes ítéletit rajtunk, ha hol megszüntette, meg ne térjen újból ítélő vesszejével közibünk...”21 Más feljegyzések szerint ez a járvány nem volt országos jellegű, csak a Felvidéken és Erdélyben okozott súlyos veszteségeket. Fáber Tamás alig töltötte ki az évét, máris távozott, mert Huyn gróf januári halála után Nagyváradra vezényelték, ezzel meghiúsult Madarásznak az a reménye is, hogy ráveheti a kitűnő orvost arra, hogy vállalja el a vármegye fizikusi állását. Mihelyt elmúlt a veszély, 1720-ban, mikor Madarász felvetette, hogy más orvost kellene keresni, szükségtelennek minősítették, sőt cinikusan a kifizetett tiszteletdíjat is kidobott pénznek titulálták, mert sem pestis, sem marhavész nem volt. Elzárkóztak a Fáber által is szorgalmazott vármegyei bábaállás szervezése elől is. Az 1722. évi országgyűlés követválasztása újból kiélezte a két tábor közötti ellentétet, mert az alispán mellé legszívósabb ellenlábasát, Festetics Kristófot 88
