Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: A magyarországi németek meghurcolása Délkelet-Dunántúlon a második világháború alatti és a befejezést követő években. (Ahogyan azt a történész és az eseményeket átélő látja)

Akkor megígértük egymásnak, együtt megyünk, bárhová is kell mennünk. így is lett. Egy éjjen át voltunk az anyósoméknál, másnap este már tovább mentünk a Takács Gizi nénihez. Ott tovább voltunk. Pár napig. Vasárnap estefelé elindultunk a mernyei állomásra, gyalog, lakcipőben. Akkoriban sokat esett az eső. A gabona már magas volt, mindig vizesek voltunk. Nagy nehezen odaértünk, váltottunk jegyet Kaposvárig. Fölszálltunk a vonatra. Ecsenyi is utazott, ezért nagyon vigyáztunk. Ki is szálltunk. A férjem a sapkáját is otthagyta, ő már hajadonfőn járta a további utat. Dombóváron pihentünk reggelig, mire Kaposszekcsőre tudtunk menni. Ott lakott a Landeck nagymamám testvére. Oda mentünk hozzájuk. Egy hétig nem nagyon mutatkoztunk. Majdnem egész nap aludtunk. Estefelé egy kicsit kimerészkedtünk. Onnan Siklósra mentünk, a férjem rokonaihoz. Ők is szívesen fogadtak. Náluk két hétig voltunk. Segítettünk nekik. Három hold szőlőjük volt, abban mi is dolgoztunk. Én meg a Margit ebédet vittünk, a férjemék permeteztek, én is kötözgettem. Sokat esett akkor is az eső. Egyik vasárnap elmentünk Harkányba kirándulni kocsival. AJános bátyánk kaput nyitott, és útravalóul azt kívánta, nagyon, de nagyon ázzunk meg útközben. Hát ez sikerült is. Olyan eső jött ránk, hogy bőrig áztunk. Ketten voltunk a kocsin. Egyik nap meg elmentünk Lippóra csézával, egy lóval. Messze volt, de a János bátyánk ügyes kocsis, így hamar odaértünk a Landeck rokonsághoz. Két család, a Péter és a Henrik. Péteréknél igen szép fehér kenyér és szalonna is' volt. Végignéztük a rokonokat és visszamentünk Siklósra. A Péter bátyám mondta, nem lett volna szabad mindent elvenni a sváboktól. Csak a házat és a földet, de az itteniek mindent elvettek. Siklóson szép volt, jó volt, de hazajöttünk megint Ecsenybe. Bújtunk. A nagymamámnál is voltam két nap. A csúcsfalon néztem ki, ott láttam az embereket közlekedni. Onnan az anyósékhoz kerültünk. Ez se ment sokáig. Éjjel a szénapadláson aludtunk. A ronda macska rápiszkított a vánkosunkra. Úgy bújtunk, mintha nem tudom milyen nagy bűnünk lett volna. Napközben sem mutatkoztunk. Elhatároztuk, hogy tovább megyünk. így kerültünk a karai tanyára. Egyik reggel elmentünk az egykori lakásunkra, összecsomagoltuk ami még volt, mert másodszor is leltároztak, és újból elvették ami még volt. Ágyakat, amibe aludtunk, meg képeket a Lámán Ferenc. Volt egy láda, abba tettük a ruhánkat. Egy szekrényünk maradt, ez volt a vagyonunk. A sógorom jött lovakkal. Kocsira pakoltunk, ráültünk és elhagytuk Ecsenyt. Odaérkeztünk a tanyára, amely messze volt minden falutól. Körülötte volt Igái, Somogyszil, Kazsok 3^ kilométerre volt tőlünk. Aratási idő volt. Ott is elég sokan laktunk. Máj család, a férjem körösztanyja, ők négyen, a komáék négyen és még ketten, akik ott arattak, és mi ketten. Aludni a kománk a jászolba feküdt. Mi a szénapadláson. Az öreg koma és a Hanzi a vetőgép alatt a pajtában. Ketten a szalmakazalnál, ők sziliek voltak. A komaasszony a gyerekekkel az egyik szobában, a körösztmama a másik szobában, így volt az elosztás. Reggel, mire mindenki előbújt, ölég sokan voltunk. Én főztem, a férjem 2-3 nap segített aratni és közben hazajárt Ecsenybe körülnézni, mi újság. Biciklivel járt fehér nadrágban, szemüveggel, hajadonfőn, fehér ingben, hogy ne ismerjenek rá. Én meg vártam az újszülöttet. Mindennap közelebbre jött az idő. Augusztusban vártam, de azt se tudtuk, hogy majd hová jelentjük be. Bábaasszonyt is köllött keresni, aki a szülést levezeti. A bábaasszonynál szültem a három gyermekemet. Szilből jött egy, az vezette le az egészet. Éjjel egy órakor még a szénapadláson aludtunk, amikor rosszul lettem. A férjem és a koma elmentek kocsival és úgy hozták a bábaasszonyt. A koma akkor este 12 fej kukoricát evett. Szerencséje volt hogy szültem, mert a kocsiba feküdt. Egész odáig nyargaltak. Annyira rázta a komát, hogy meggyógyult. Mondta mindig: Komaasszony, megmentetted az életemet! Szerencsé326