Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Füzes Miklós: A magyarországi németek meghurcolása Délkelet-Dunántúlon a második világháború alatti és a befejezést követő években. (Ahogyan azt a történész és az eseményeket átélő látja)
ékszert, órát, ami volt. Sajnos nekem semmim sem volt. A fülbevalómat és a gyűrűmet eldugtam, más meg nem volt. Úgyse kaptam volna vissza. Ami oda került, azt vissza nem adták. Másnap a többi svábhoz kerültünk. Azt már nem tudom hányán voltunk. Úgy voltunk föltüntetve: kitelepítendő svábok. A Károly Király laktanyában voltunk, jó nagy szobákban. Szalma a földön, azon aludtunk. De nekünk volt két dunyhánk. Az egyiken feküdtünk, az jó puha volt. Kialudtam magam. Átaludtam minden éjszakát és a fél nappalt is. Minden reggel séta. Azt megcsináltam. A reggelit én hoztam el. Rántott leves, egy kis fekete víz. Ott szedtem össze egy ruhatetűt, de mindjárt megláttuk és elpusztítottuk. Ez volt a szerzeményem. Ebéd mindennap bab és káposzta. Hordós savanyú káposzta összefőzve. A bab mindig nyers volt. Délután egy kis szelet kenyér. Egyik nap, a másik nap pedig kukorica dara leforrázva, kenyér helyett. Öt hétig voltunk ott. Ez volt a koszt május 1-én: Rozslisztből nokedli és lóhúsból pörkölt. A többi napon mindig egy és ugyanaz. Nekünk volt ennivalónk. Meg volt engedve, hogy minden héten egy öt kilogrammos csomagot kaphatunk. A férjem, aki a kapun kívül volt, minden héten elintézte. Minden héten hazautazott Ecsenybe, fölpakolt és hozta. Takácsék készítették, ahová vittük a holminkat. A rokonok is küldtek, így el voltunk látva. Nem éheztünk, és kitudtam hordani a gyermekünket. Egyszer a férjem meg akart látogatni. Elküldték a minisztériumba engedélyért a tábortól. Ha engedélyezik, akkor meglátogathat. Adtak neki engedélyt, de azt mondták neki, többet ne menjen engedélyért, mert nem adnak. Mégha meghalok ott, akkor se. Bejött hozzám délután. Hozott kockacukrot, hogy tudjak enni. Sajnált, de haragudott rám, mert nem szöktem meg. A beszélgetés nem volt nagyon szép, csak azt mondta, ha lesz alkalom, szökjek meg. Akkor már én is úgy határoztam, meg a Szíremé is. Ő takarítani ment minden reggel, így tudta megmondani a férjemnek, hogy hol vagyunk, aztán ha jött, láthattuk egymást, intettünk egymásnak. Egyik nap is jött a férjem, nem vettem észre, ő se látott. Elment az internáltakhoz, akik kint dolgoztak. Kérdezi tőlük, hogy vittek-e el svábokat innen. Azok mondták, hogy igen. Ő azt gondolta, minket is elvittek. Elment Rákospalotára, mire odaért, elment a szerelvény. Utána ment Szobra. Mire odaért, átmentek a határon. Beszélgetett a kocsmárossal, azt mondta, aki onnan vissza akar menni, az nyugodtan visszamehet, mert ott a magyar rendőrség átadja a szerelvényt a cseh rendőrségnek, azok már nem törődnek velük. Visszajött megint Pestre. A tábor felé jött. Mindjárt megláttam, és integettem neki. így megtudta, hogy még ott vagyok. Vasárnap látogatás volt. Mindent fölírt egy papírra, és tett bele 100 forintot. Megírta, hogy villamossal jöjjek a Déli pályaudvarra és ott üljek vonatra, jöjjek haza. Ha ott nem sikerül, akkor Szobról. Soha még villamost nem láttam, de Pestet se. Hívtak látogatásra. Ketten voltunk csak fehérnépek. A kezet hátra kellett tenni. Egy magas drótkerítés választott el bennünket egymástól. Mint a legnagyobb bűnözők. A férjem mindjárt meglátott. Odaszólt. Siettem. Éppen ott volt egy luk a dróton. Átadta a papírt a pénzzel. Eldugtam a papírt és a kezem hátra tettem. Elmondta, hogy hol járt már, mert azt hitte, hogy elvittek. „Mindent leírtam, és most rajtad a sor!” - el kell szökni. Azt nem tudtuk, hogy mikor kerülünk sorra. Az udvarban körös-körül cseresznyefák voltak. Akkor érett a cseresznye. Olyan szép pirosak voltak a fák, annyira ettem volna egy pár szemet, de nem mertem kérni. A fák alatt saláta. Szép volt. Vasárnap istentiszteletre mentünk, hogy a többi ecsenyiekkel találkozzunk. Május 1-én ünnepély volt. Azt mindenkinek végig kellett nézni. így múltak a napok. Egyik délután jöttek fölolvasni, ki megy. Ki leszünk telepítve. Huszonketten voltunk sorosak, hatan ecsenyiek. Másnap fél nyolckor ott volt a teherautó, amivel vittek 324
