Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Füzes Miklós: A magyarországi németek meghurcolása Délkelet-Dunántúlon a második világháború alatti és a befejezést követő években. (Ahogyan azt a történész és az eseményeket átélő látja)
a szobában aludtunk, hanem egy kamraszerűségben. Közvetlen mellette volt a padlásföljáró. Úgy is volt. Úgy éjfél után zörgettek az Ellenbergerék ajtaján. Eresszék be őket, Landeckékat keresik. Mi aztán ki az ágyból. Vittük a ruhánkat. Ölbe. Elkezdtünk menekülni. Mire kiértünk a sűrűbe, elvesztettük a ruhánkból a harisnyám, és oda volt anyámnak egy tutyija, egy harisnyája. Elkezdtünk futni a szőlőbe, a cseresznyefa alá. Olyan szépen virágzott, öröm volt nézni. Apám nem jött velünk, csak utánunk. Ő hátrafelé futott, a kutyák nagyon ugatták. Akkor ő is felénk jött és megtalált bennünket. A gyepűbe mentünk. Volt egy kis sánc, abba ültünk. Én mezítláb voltam, a lábamat a nagykendőbe csomagoltam. Közben bejutottak a rendőrök a mi lakrészünkbe is. Az ágyak melegek voltak, tudták hogy elszöktünk. Elkezdték faggatni őket, hogy hol vagyunk. Ha nem mondják meg, akkor őket viszik el. Pánikba estek, de nem tudták, hogy hová szöktünk. Apám közben visszament ruháért, mert fáztunk. Az asztalon volt egy elemlámpa. Úgy feküdt ott, hogy az üvegje alul volt. Apám másodszor úgy fektette, hogy felül volt, így megtudták, hogy ott járt valaki. Akkor már másodszor voltak ott a rendőrök. Azt mondták Ellenbergeréknek, ha reggel nem leszünk ott, akkor őket viszik el. Közben a férjem hazajött Pestről. Mi Takácsék szénapadlására mentünk, mert nagyon fáztunk. Ott kértünk nekem harisnyát. Tanakodtunk hogy mi lesz, hogyan csináljuk. Anyám azt mondta, ők elmennek, hogy ne vegyenek el semmit tőlük és ne vigyék el őket. Én meg úgy döntöttem, én is megyek. Nincs bűnöm, terhes vagyok, talán nem vernek meg. Azt reméltem, hazaengednek, de nem úgy történt. Lappék voltak ketten: anya és fia. A Szíremé, a barátnőm, egy osztályba jártunk, és a szüleimék. Hatan voltunk. Már ott állt a kocsi és vittek bennünket - hozzánk se engedtek senkit, még egy szóra sem. A férjem már üzent, hogy szökjek meg Bonnyáról, mert oda vittek bennünket. Nem szöktem meg, mert úgy gondoltam, haza engednek. Nincs bűnöm, csak az volt, hogy nem mentünk el Németországba. Másnap elmentünk Igalba. A rendőrségre kisértek. Ott volt a Müller Sándor. Rendőr volt. Igen meg volt lepve, hogy mi mit keresünk ott. Mondtuk neki, mi járatban vagyunk. Azt mondta, hogy a csomagjainkat tegyék le, ő szól Pestre a minisztériumba, hogy mi lesz velünk. Biztos elmehetünk haza. Ismert bennünket, a bátyámnak barátja volt. Mocsoládi lakos, itt dolgozott a férjemmel a Péter János kőművesnél. Én is ott voltam culáger. A pesti üzenet az volt, gyerünk velünk a fogdába, és a holnapi napon Pestre toloncolni bennünket, az internálóba. Másnap az orvoshoz kellett mennünk. Éjjel deszkákon feküdtünk. Ruhánk is alig volt, mindent otthon hagytunk, így nagyon kemény fekhelyünk volt. Az orvosnak alá kellett írni a papírunkon, hogy egészségesek vagyunk-e, az útra. Az én papíromra nem írt semmit, így meg nem fogadták el. Közben a férjem már megjött. Aznap volt az igali vásár, április 24-én. Ő csak akarta, hogy szökjek meg, de nem ment, nem volt bátorságom, se alkalmam. A Sanyi mondta neki, menjen haza, hozzon ruhát és élelmet. Jöhet velünk Pestig, elkísérhet, de csak úgy, ha nem szökök meg. Megígértük. Hozott vánkost, két dunyhát, sok mindent. Sok gondja volt. Bonnyán találkoztunk, így együtt utaztunk. Siófokon aludtunk a fogdában és reggel tovább indultunk. Egészen a kapuig kísért a férjem. Ott mondta a rendőr, menjen vissza, mert ha a kapun bemegy, onnan nincsen visszakoz, akkor ott kell maradni. Elváltunk. Mindegyikünk egyedül maradt. Én a fogdában, ő a világban. Átvett bennünket a táborparancsnok. Kérdezi, mi a bűnünk? Az, hogy nem mentünk el Németországba. Azt mondja most mindenkinek a keze tiszta, most senki sem akar volksbundos lenni. Nekünk már úgyis mindegy, volksbund vagy nem volksbund. A nagykaput becsukták utánunk. Egy helyiségbe vittek bennünket, ott fürdés. Mindent le kellett adni: pénzt, 323
