Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Füzes Miklós: A magyarországi németek meghurcolása Délkelet-Dunántúlon a második világháború alatti és a befejezést követő években. (Ahogyan azt a történész és az eseményeket átélő látja)
kiraboltak egy Vackó nevű embert és meg is verték. Ő meg a svábokra fogta. így apám is sorra került. Maradtunk hárman aratni. A férjem, anyám és én. Terhes voltam, már a kilencedik hónapban. A férjem nem tudott kaszát kalapálni, ő kőműves szakmát tanult és zenész volt. A mezőgazdaságban nem nagyon dolgozott. Ő volt a kaszás, anyám a kötöző, én a marokszedő. Volt két szép lovunk. A férjem befogta, kocsival mentünk aratni. Jól tudott nyargalni. Amikor kiértünk, kifogta őket, a kocsihoz kötötte. De mire learattuk a darabot, eldöntötték a kocsit. Sok baj volt velük. Délben haza nyargaltunk, mert ezek mindig futottak. Nem is volt jó a kocsin ülni, de learattunk mindent, ha egy kicsit nehezen is, mert nekem köllött gráblálni, pedig nagyon fájt a lábam. Mire végeztünk apám is hazajött. Megkezdődött a takarodás. Ott már nem segítettem. Mindig rosszabb híreket hallottunk. Augusztus 1-én elment a férjem haza a szüleihez. Az apósom bíró volt, megtudni, hogy mi az igazság. Ott mondták, hogy jönnek már a felvidékiek. Hazajött. Mondja mi a helyzet. Én rá akartam beszélni a családomat, hogy fogjunk be és tegyük a kocsira amit lehet, menjünk magyar faluba, ott adjuk el a lovakat és éljünk tovább. Hagyjuk itt Ecsenyt. De a falun az úton nem lehetett távozni, mert őrséget álltak az itteni lakók. Én úgy gondoltam, vigyük a kocsit a hostélra a dombon föl, a lovakat fölvezetni - mert nagy domb volt a ház fölött - ott befogni, de nem egyezett bele senki. Csak maradjunk. Csomagoltuk a ruhánkat, aztán lefeküdtünk, de nem sokáig pihentünk, mert akkor született meg a kislányunk. Éreztem, rosszul vagyok. Elmentek a bábaasszonyért, aki hamar jött is. Hajnalban 4-5 óra között megszületett - burokba született. A bábaasz- szony mondta, szerencsés gyermek lesz, de amikor szültem, egy kuvik elrepült a ház felett és háromszor oly fájdalmasan kiabált — borzalmas volt, én annyira megijedtem, mert itt a faluban azt mondták, ahol ez a madár megjelenik és kiabál, ott valaki meghal. Én soha nem hittem a babonában, de mégis féltem. Nem szóltam sekinek, de mindig csak arra gondoltam, egyikünk meghal. Én, vagy a gyermekünk. Bekövetkezett az, amitől annyira féltem. Szombat reggelre megszületett a kislányunk, nagyon boldogok voltunk és örültünk, mert lány volt. Viola volt a neve. Vasárnap meg lett keresztelve az ecsenyi templomban. Hétfőn, augusztus 4-én kaptunk egy papírost, melyben fölszólítottak bennünket, ötödikén hagyjuk el a lakást, de hétfőn rosszul lett a kislányunk, este elvitték orvoshoz. Azt mondta, nem lehet rajta segíteni, túl fejlett a belső szervezete. Meghal. Úgy is volt. Kedden reggelre meghalt. A férjem ment megmondani a bizottságnak, hogy nem tudunk kimenni a házból, a felesége gyerekágyba fekszik és a kislányunk meghalt. Mondta nékik, hogy ő magyar katona volt és a vörös hadseregben szolgált és magyar anyanyelvű. Azt felelték, az mind szép amit tett a hazáért, de sváb az sváb. Tudomásul vettük, hogy semmi helyünk nincs itt és a lakást el kell hagyni. Kedden délelőtt jött két rendőr, és megnézte, hogy az mind igaz-e, amit a férjem mondott. így bent maradhattunk a házba még két hétig. Szerdán eltemettük gyermekünket. A tisztelendő úr azt prédikálta: „egy pár nappal ezelőtt leszállt egy kis angyal a földre, körülnézett és látta mily borzalmas dolgok történnek itt a földön, és újból visszaszállt a menybe. Igen borzalmas dolgok voltak ezek. És nagyon fájdalmas, elhagyni a házat, melyben élt az ember. Mindent otthagyni, amit megszokott, amelyért olyan sokat dolgozott. A bútort, ami a miénk volt. Kevés család maradt a lakásába. De ha bűnünk lett volna, vagy bárkinek ártottunk volna! Semmi, de semmi, csak az hogy svábok vagyunk. Ez volt a bűn, és ezért szenvedtünk annyit. Mi akkor bentmaradtunk még két hétig a lakásban. El lett masináivá a gabona. Loptunk belőle, mert csak pár hónapra adtak fejadagot, a többit elvették. A családban mindenki egy széket kapott, asztalt csak egyet, szekrényt 321
