Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történeti fogalma
biztosít először is a megélhetés és a tanulás terén, majd később természetes képességeinek és hajlamainak teljes kibontakoztatásához. Ez az eredendő egyenlőség, amit az igazságosság követel meg mindenki számára, mindaddig csak álom marad, amíg el nem töröljük az öröklési jogot.”10 Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy milyen mértékben eltért a tömegek, valamint a mozgalmat vezető értelmiség, a szocialista teoretikusok gondolkodás- módja. Hobsbawm mutat rá, hogy egyik oldalon „a szegények, a dolgozó emberek és a munkásmozgalmak tényleges vagy potenciális résztvevői a jogok nyelvén szóltak, azon szólaltak meg (és szólalnak meg napjainkban is), már pusztán azért is, mert mindenki számára, aki a moralitás és az igazságosság modelljét szeretné megalkotni, majd e modell alapján kíván követeléseket támasztani... ez az egyedül lehetséges nyelv”.11 Velük szemben „a munkásmozgalmak teoretikusai egyetemlegesen nem a jogok nyelvét beszélik, így volt ez kivált a (múlt) század eleji vagy közepi évtizedeket követően. A Munkához Való Jog és nem a Szocializmushoz Való Jog mozgósította az embereket, ámbár a legtöbb európai munkáspárt, legalábbis elvben, mélyen az utóbbi mellett kötelezte el magát”.12 A szocialista munkásmozgalom elviekben tudatosan mellőzte a szociális jogok formális elismertetéséért történő kiállást, mondván: annak törvényi - alkotmányos - deklarálása semmit sem old meg, mivel a társadalmi feltételek hiányában aligha lehet az több írott malasztnál. Hiszen, visszautalva Bakunyinra, ő is illúziónak ítélte az igazságosság érvényrejuttatását olyan társadalomban, ahol a szerinte legfőbb strukturális rossz, a magántulajdon öröklése a rendszer alapja. „Az olyan fogalmak, mint a tisztes élethez való jog - a mozgalmi gondolkodás szerint - csak abban a társadalomban működőképes, melynek már maga a felépítése garancia valóraváltha- tóságára; ez a jog így legföljebb közvetve, a politikán és a folytonos intézményi változások eredményeként tehető céllá.”13 Ebbe az irányba a liberalizmus demokratikus válfaja tette meg az első elhatározó lépést mind elméletileg, mind a gyakorlati politika terén. A polgári demokrácia nemcsak formális, hanem reálegyenlőséget is akart, a vagyonok és főleg a jövedelem kiegyenlített elosztását ambicionálta. Ennek eszköze, vélte, az „igazságosztó hatalom” (J. S. Mill), vagyis az állam, amelyet az általános és titkos választójog demokratikus intézménye ruház fel teljes legitimitással. E legitimitásra szükség van ahhoz, hogy az állam a „köz” érdekében beleavatkozzon az egyesek életébe, megadóztassa az örökölt vagyont, sőt progresszív adózáson át a gazdagokat fokozott teherviselésre kötelezze az egyenlőtlenség kárvallottjai érdekében. Emellett maga is vállaljon részt a társadalom közfunkcióinak közvetlen működtetésében és osztatlanul részeltesse a közjavak meghatározott részéből az állam polgárainak mindegyikét. A reális egyenlőségnek az utóbbi értelmében úgy is meg kell valósulnia, hogy a közszolgáltatások állami ellátása mindenki számára hozzáférhetővé váljék.14 A klasz- szikus, szabadságelvű és konzekvens individualista liberalizmus eme korrekciója maga is az igazságosság hagyományos fogalmához nyúlt vissza. A doktrina egyik angol népszerűsítőjét idézem. ,A .munkához való jog’ és a .megélhetést biztosító munkabérhez’ való jog éppoly természetes, mint amilyenek a személyi jogok és a tulajdonjog. Más szóval ezek is lényeges feltételei a jó társadalmi rendszernek.”15 A spontán piaci mechanizmusokba a jelzett célok jegyében beavatkozó állam fogalma, a polgári demokrácia eszmeköre idővel átkerült a közben pártokba szerveződő munkásmozgalomba is. Ezek a pártok mindinkább azt foglalták programjukba, hogy elismertessék az állammal a munkásokat teljes értékű állampolgá33-t
