Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történeti fogalma

rokként, vagyis megszerezzék számukra a képviselőválasztói jogot, a szervezkedési, a gyülekezési, a szólásszabadság jogát. S e téren nincs is érdemi eltérés pl. az 1840-es évek angol chartistamozgalma vagy a századvég és 20. század eleji magyar szociáldemokrácia között. A történetírásunkban a gyakorta „Lassalle-i eszmei hatásként” taglalt, ám teljesen normális fejleményt tanúsítja, hogy a magyar párt század végén megfogalmazott ún. minimális programjának élére is a demokratikus jogok kiterjesztésének a követelése került.16

Midőn a szociális jogok kiterjesztése, magyarán az Emberi Jogok tartalmi és szociológiai univerzalizálása vált a szocialista mozgalom által is pártolt kifejezett céllá, akkor az egyéni szabadságjogok ebből eredő korlátozása kezdi magába sűríteni az igazságtalanság miatt érzett sérelmeket. Tény ugyanis, hogy amikor az államjövedelem újraelosztó funkcióra tesz szert, az egyéni szabadság klasszikus liberalizmusban tételezett érintetlensége érvényét veszti. Igaz, ennek fejében a tűrhetetlennek ítélt szociális igazságtalanságok jelentősen mérsékelhetők, de legalábbis elviselhető mértékűre módosíthatók. De ez az ár nem magától értetődő, mert az egyéni szabadság bármilyen sérelme mint alapvető igazságtalanság tudatosul. Találóan jegyzi meg Hobsbawm, hogy bármi is a véleményünk az emberi jogok klasszikus polgári elveiről, mint tökéletlen és hiányos szabadságfogalmakról, ugyanakkor „tapasztalatilag bizonyított tény, hogy a 20. században a legtöbb ember a szabadság egyik döntő mércéjének azt tekinti, hogy a külső (a világi) hatalmaktól mennyire függetlenül döntheti el: mit tegyen és mit ne tegyen...”17

A társadalmi igazságosság szüntelenül változó jelentése, maga a változási folyamat jól szemlélhető a liberális kapitalizmustól, vagy helyesebben talán a „manchesteriánizmustól” a „jóléti állam”-ig, a keynesizmushoz vezető átmenetben. Hiszen: a kezdeti igazságtalanságtudat, a sérelmezett szabadsághiány mint az egyenlőtlenség folyamánya később „átcsoportosul” oda, ahol a társadalmi előnyök ugyan továbbra is bővebben férhetők hozzá, mint máshol, ám az egyéni szabadság korlátozatlan élvezete (ahogy azt még J. S. Mill elgondolta) már csak hiú ábránd. Az e fölötti „felháborodás” hétköznapi megnyilvánulása az átlagpolgár zúgolódása és morgolódása amiatt, hogy az általa adóként befizetett pénzeket jóléti (szociális) célokra fordítja az állam, tehát az „érdemtelen”, mert lusta munkanélküliek állami segélyezésére költi el.

334