Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történeti fogalma
nem profitelvű hagyományos gazdaság eszménye, azé a világé, melyben minden spekulatív-kalkulatív piaci tranzakció erkölcsileg aggályos cselekedet. Morális kényszer és szükség esetén a vad erőszak eszközeivel szorítja rá a (falusi) közösség a termelőket és kivált a nagybani forgalmazókat, hogy a helyi piacon kellő mennyiségben álljon a helybéli fogyasztók rendelkezésére a kenyérgabona, melynek az ára se térjen el számottevően attól, amit a közösség egyezményesen jogosnak, úgymond „igazságosnak” tart. A „morális gazdaság” megsértésének ez a tömegeket mozgósító, együttes erőszakos fellépésre késztető hatása elsőrendűen kritikus helyzetekben nyilvánult meg, például rossz termések idején, midőn az alapvető élelmiszerek (főleg a kenyérgabona) kínálata vészesen leapadt és a helyi közösségek ellátása veszélyben forgott. A „haladással”, közelebbről a piacgazdaság előretörésével szemben kijátszott igazságosságfogalom tehát ebben az esetben egy olyan hagyományos „jogrend” létére utal, amely az egyenlőtlenségek kapitalizmust megelőző állapotát fejezte ki. És ekkor nem az egyenlőtlenségek mennyiségi, hanem jellegbeli eltérései az érdekesek. A jogi egyenlőtlenséget nem elkendőző, hanem szabatosan intézményesítő rendi társadalom további specifikuma, hogy benne elismerik még a legszegényebb jogát is a tisztes létezéshez. Jóllehet nem érvényesül itt a törvény előtti - formális — egyenlőség magasztos elve, hiszen az későbbi találmány: ám pozitív jog garantálja mindenezen igény közösségileg és nem feltétlenül állami úton történő kielégítését. Az észak-amerikai függetlenségi háború és a 18. század végi francia forradalom során proklamált polgári jogelvek (az Emberi Jogok) alapvetően átírták a társadalmi igazságosság addigi szótárát. Ezzel együtt a 19. században kiteljesedő tőkés piacgazdaság és ipari kapitalizmus mélyrehatóan megváltoztatta a szociális egyenlőtlenségek hagyományos mértékét és szerkezetét egyaránt. Szó sem volt - az elvek síkján sem - az egyenlőtlenségek maradéktalan felszámolásáról, sőt a mérséklésükről sem. A szociális egyenlőtlenségek pusztán új jelentésre tettek szert. Találóan fogalmaz Tamás Gáspár Miklós egy filozófiai esszéjében: „A történelem tanúsága szerint az egyenlőség valamelyik válfajának térhódításakor az egyenlőtlenség tényezői a többi szférákban csoportosulnak...”” Az Emberi Jogok miközben kétségkívül áttörték a sokféle közösségi és csoportpartikularitás bonyolult rendszerét, hiszen egyetemes érvénnyel deklarálták az egyént természettől megillető jogi egyenlőséget, egyúttal hallgattak a szociális jogokról. Miért? Azért, mert miként a szabadversenyes kapitalizmus közgazdász teoretikusai maguk is őszinte meggyőződéssel hirdették, egyszerűen felesleges, sőt káros a szociális jog politikai intézményesítése, mivel a szabad piacgazdaság keretei között akadálytalanul működő profitelvű vállalkozások a társadalom egészének anyagi boldogulását távlatosan kellően garantálják. Az új rendszer kárvallottjai azonban fenntartották a szociális igazságosság átörökített morális fogalmát és szüntelenül hangoztatták „helyreállításának” parancsoló szükségességét. A 19. századi szocializmusok számára az igazságos, tehát az egyenlőséget nemcsak formálisan megvalósító társadalmi berendezkedés olyan ideál és program, amely előrébbvaló a szabadságnál. Amint Bakunyin megfogalmazta: „Az összesség szabadsága... csak az egyenlőség által valósítható meg. A szabadság egyenlőség általi megteremtése elvileg és gyakorlatilag is az igazságosság.9 Majd máshol: „Az egyenlőség és igazságosság megteremtése egész egyszerűen egy olyan társadalom létrehozását teszi szükségessé, amely felépítésénél fogva minden egyes ember számára — születésétől kezdve a serdülő- és felnőttkoron át — egyenlő lehetőségeket 333
