Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Gyáni Gábor: A társadalmi igazság történeti fogalma
hiánya morális felháborodást vált ki belőlük. Összefoglalva: a társadalmilag igazságos rend mint egyetemes történeti jelenség azon a többnyire kimondatlan konszenzuson nyugszik, amely garantálja a jogok és a kötelességek természetesen egyenlőtlen, történetileg ugyanakkor legitim megoszlását a társadalom különféle csoportjai között. Ha a mondott egyetértés valahol tetszőleges okból megszűnik, a fennálló viszonyokról rögtön az derül ki, hogy nem felelnek meg az igazságosság adott társadalmi csoportok körében vallott felfogásának.3 Némileg elvont fejtegetésünket empirikusan szemléltetendő hadd utaljak itt a 15-16. századi magyar történelem néhány kiragadott mozzanatára. Az „igazságos Mátyás király”, a jó uralkodó image-ének ez a szinte klasszikus példája nem azt bizonyítja-e, hogy a legfőbb hatalom csak akkor és ott válhatott az erkölcsi jó szinonimájává, ahol és amikor valóban megvédte az alattvalókat - az ország népét - a külső ellenségtől (akkor a töröktől); mert felszámolta a feudális anarchiát (a partikuláris földesúri erőknek a központi hatalmat gyengítő egymásközti marakodását) és a földesúri hatalmaskodásokat (a jobbágyokkal szemben elkövetett erőszakosságokat); vagy, mert egyúttal kedvező feltételeket teremtett alattvalói anyagi boldogulásához is. Az utóbbit kétségen kívül mutatja a paraszti vagyonosodás (egyszersmind belső differenciálódás), a zömmel mezővárosiasodásként leírt folyamat előrehaladása a 15. és a 16. század fordulóján.1 Minden feltétel együtt volt tehát ahhoz, hogy a társadalmi rendet, vele a legfőbb hatalmat, magát a királyt az igazságosság fénye ragyoghassa be? Ám a Mátyás-i mű hamarosan bekövetkező látványos összeomlása mély belső válságba és a külső erőkkel szembeni kiszolgáltatottságba sodorta az országot; következésképpen szükségszerűen megrendült a fennálló viszonyok „igazságosságába” addig vetett hit. Szücsjenő így ír erről az 1514. évi parasztháború társadalmi és lélektani motívumait keresve. „Bizonyos mértékig mindig is fikció volt a középkori Világrend ideálsémája, miszerint felsőbb isteni rendelés osztotta fel a társadalmi „funkciókat” az imádkozó klérus (oratores), a harcoló nemesség (bellatores) és a munkát végzők tömege (laboratores) közt, de midőn nemcsak az vált letagadhatatlan ténnyé, hogy e rendszer rosszul „funkcionál”, hanem az is, hogy a főurak és nemesek jobbágyaik munkájára alapozott társadalmi létük és kiváltságaik „erkölcsi indoklását is szemérmetlenül felrúgták, mert válságos helyzetekben kastélyaikban és kúriáikban lapítottak, s a harcosok bellator szerepe is a jobbágyokra hárult: a morális felháborodás megnyitotta a zsilipeket a szociális sérelmek és elégedetlenség egész felgyülemlett tömege előtt”. A forrongó köznép május 25-én Buda utcáin ezért fakadhatott ki ekként: „Az egész (ami itt történik) gazság!”.6 Szemtanú jegyezte fel ezt a forrongó köznép által a jelzett napon gyakran kiabált mondatot. Barrington Moore már idézett fogalmi sémája, lehet, túl általános. Az igazságosságról és a jogokról a gyakorlatban táplált fogalmaknak vagy hiteknek koronként és a helytől függően változatos képletek feleltek meg. Az sem állítható teljes bizonyossággal, hogy az igazságos rend és a neki megfelelő jogtudat feltétlenül egybe esett a mindenkori állítólagos történelmi progresszióval, hogy mindenkor azt a folyamatot erjesztette, amely az utólagos bölcselkedés szerint a fejlődés vastörvényét hajtotta végre. Példaként említem a „morális gazdaság” fogalmát. A 18. századi Angliában és Nyugat-Európában máshol is sűrűn robbantak ki éhséglázadások. E. P. Thompson revelatív elemzése értelmében e lázadások valójában konvencionális reakciók a közösségi értékrend külső megsértésére. De ki vagy mi milyen értékrendet sértett meg? A kérdéses veszélyben lévő értékrend a 332
