Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Szita László: A magyar katonaság törökellenes küzdelmének nyugat-európai sajtóvisszhangja 1688-1698 között
kialakuló kisebb-nagyobb összecsapásoknak a híranyagával tájékoztatta a közvéleményt. Bemutatva a szemben álló erőket, nem hallgatva el a szövetségesek gyengeségét a hatalmas török erőkkel szemben. Pálffy vezette magyar hajdúk létszámát három és félezerre teszik az újságok e térségben, megemlítve még, hogy „Budiani tábornok 1000 magyarjával — akik egy éve Kanizsát körülzárva tartják - menetkészen állnak...”6’ A magyar huszárság felhasználása Szlavóniában, az Al-Duna mentén folyó permanens összecsapásokban sikereket hozott a szövetséges hadseregnek. A fővezér erről a következőket írta a császárnak: „...mindenekelőtt magyar huszárjainkat kell megerősítenünk, akiken fontos feladatok nyugszanak. Az összeköttetést a túl hosszúra nyúlott arcvonallal e régóta csatázó tapasztalt emberekkel lehet fenntartani... megbízhatóságukhoz nem fér semmi kétség, s jól hadrendbe lehet állítani, ha a szükség úgy kívánja...” Ezt követően a Kanizsa blokádját tartó huszárság frontra vezénylését veti fel, 1689-i kérését megismételve. A császár válaszlevelében nem tér ki ennek a kérésnek a megválaszolására. A szövetséges hadsereg súlyos finanszírozási gondjaira utal az „Extract Schreiben” 1690. szeptember 2-i bécsi haditudósítója, aki a huszárok elmaradt zsoldját sürgette. Ugyanis a huszárcsapatokat különböző ezredekből kivonva Szerbiába irányították. Tizennyolc ezer forint elmaradást a „Győri és a Komáromi Bizottmányhoz” utalták, hogy „az eljövő nehézségekre tekintettel a huszárokat megfelelő kondícióba hozhassák...”66 Úgylátszik a haditanács és a kamara is komolyan vehette a magyar könnyűlovasság felkészítését, erre figyelmeztette őket Thököly megdöbbentő sikere, az 1690. augusztus 21-i Zernyest melletti győzelme Heissler felett. A tudósítások rendkívül pontosan írták le a vereséget is, kiemelve Thököly zseniális taktikai megoldásait, s kivételesen a fogságába esett Heisslerrel szemben tanúsított lovagiasságát sem hallgatták el.67 Thököly politikailag nem aknázhatta ki a nagy győzelmét. Erre utal egy részletes fejtegetés az erdélyi viszonyokról szeptember 3-án. „Az erdélyi Székektől küldöttség járt Bécsben, akik gyors katonai segítséget kértek. Thökölyben nem bíznak. Az erdélyi magyar katonaság kész harcolni a császári csapatokkal a tatárokat és törököket nyakukra hozó vazallus fejedelem ellen.” A császári csapatok sikertelensége, a nagy erődök, így Belgrád elvesztése, a nagy emberáldozatokkal járó védelmi háború szeptember és november között arra késztette az álmos haditanácsi és kamarai urakat, hogy erőfeszítéseket tegyenek a következő évi hadjárat előkészítésére. Az egykorú sajtó eléggé kritikai hangon támadta a súlyos vereségekért a birodalom hivatalait és élükön álló reprezentáns főtisztviselőket. A kritika megfogalmazta azt is, hogy méká.,; tálán volt Magyarországot magára hagyni és Erdélyben nézni, ahogy a súlyos pusztítások koldussá teszik e tartományt, Thököly rabló hordái még a gazdag szász régiót is romba döntik. Elsiratták, hogy Viddin, Nis, a csúfos belgrádi kudarc során „...Pálffy kiváló hajdúit odadobták az ellenségnek, s császáriakhoz hűséges rác ezredekből is csak roncsok maradtak, a német ezredek legjava alig zászlóaljnyi erővel vánszorgott ki a harcokból...” Az „Extract Schreiben” magyarországi elemzője, egy bécsi tudósítás kapcsán az 1690. évi események összefoglalása és konzekvenciájaként a következőket írta: „...a birodalmi gyűlés szeptember 28-án, a császár jelenlétében megtárgyalta a jelenlegi állapotokat, amely az egész Magyarországot fenyegeti az ellenség részéről. Megtárgyalták mindazt a módot és eszközt, amellyel Magyarországnak segítségére szolgálna, hogy ennek a hűséges népnek a népességét megőrizzék és az ellenséges erőket, visszatartsák attól, hogy az elfoglalt területeket elpusztítsák...” Belepillantva a 307
