Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Szita László: A magyar katonaság törökellenes küzdelmének nyugat-európai sajtóvisszhangja 1688-1698 között
Az 1690. évi hadjárat A török alóli felszabadító háború legsikertelenebb esztendeje 1690 volt. 1688-tól visszaszerzett területek, erődök és tartományok mind elvesztek a szövetségesek számára. A két fronton vívott küzdelem, amely megosztotta az erőket, a hadibevételek lassúsága következtében elmaradt vagy nagyon megkésett toborzások, mind hátráltatták a főhadsereg ütőképessé történő felerősítését. A francia csapatok Pfalz elleni barbár támadása, majd hatalmas sikereik — amelyek során a keleti fronton egykor diadalmas Lotharingiai Károlyi, majd Miksa Emanuelt is megverték - a legjobb csapatokat vonta el a török hadszíntérről. Magyarország, illetve Erdély területén folyó küzdelemben egyedül Loui von Baaden fővezér vezényelte rendkívül kis létszámú főhadsereg nem szenvedett vereséget, igaz nem került szembe Köprülüzade Musztafa seregével, hanem főleg Thököly vezette tatár, havasalföldi, török, kevés magyar egységekből álló sereggel vette fel a harcot. Az első utalással, amely a magyar katonaságra vonatkozik csak 1690. július 9-i bécsi haditudósításban találkozhatunk. Molnár ezredes egy erős magyar különítménnyel megrohanta Böszörmény palánkját, ahol a török őrséget lekaszabolták, a menekülők a folyóba fulladtak, öt hadifoglyot ejtettek, közöttük egy tisztet is. Ugyanekkor Lugos és Lippa várost a Temesvárról ágyúk fedezete mellett érkezett 300 magyar fegyveres paraszt segítségével rohanták meg, sokukat orvlövész janicsárok megöltek. 1 Érdekes tudósítás látott napvilágot arról, hogy a császári katonaság összefogva a Temesvár körül élő magyar parasztokkal, együtt aratták le a gabonát, miközben sokan elestek a kitörő török csapatok támadása következtében. Ugyanebben a tudósításban található utalás arra vonatkozóan is, hogy Heissler tábornok az erdélyi népekhez fordul és csapatokat szervez Thököly ellen, akit a török ismét vazallus fejedelemmé készül kinevezni, s tatár-török csapatokkal megerősítve támadásra sarkall.62 A „Mercurii Relation” július 27-i bécsi tudósítása már részletesen beszámolt Thököly kinevezéséről és arról, hogy tatárokkal, románokkal, török martalóc hadakkal Erdély ellen indult, ahol „...Heissler tábornok felkészült arra, hogy Erdély népével ezt megakadályozza, s ezért jó állásokat foglalt el a szorosokban...”3. A Szent Szövetséghez tartozó országok sajtója egyértelműen használta a terminológiát a magyar részvételt illetően. Az összecsapásokban magyarok azok, akik a török-tatár erők ellen harcolnak; vagy' más terminussal rájuk a „National Volk” kifejezést használják. Megkülönböztetik a „magyar hajdúkat” a szerb vagy horváttól. Hasonlóan járnak el a szövetségesek mellett harcoló horvát vagy szerb csapatok megnevezésénél. A török oldalon harcoló magyar egységeket „lázadók”, „rebellisek”, „rablók” kifejezéssel illetik, természetesen Thököly alatt szervezett bárminemű katona népekre is kiterjesztve az elmarasztaló megnevezést, joggal. A „Landvolk” kifejezés minden esetben a török és szövetségesei ellen küzdő magyar vagy horvát katonaságot jelentette, illetve északnyugati bolgár területeken a császári csapatokat támogató katolikus felkelőket, akik vállalták a török elleni fegyveres harcot.^ A nyugati újságolvasó rétegben kétségtelen igen pozitív kép alakulhatott ki a magyarságról, Thököly kapcsán senkinek nem jutott eszébe, hogy a „magyarjaink” kifejezés mögötti s a szövetségesekkel vállvetve harcoló katonaságra gondoljon. Az év augusztusa Nikápoly, Nis stb. térségében kifejlődő török főerő mozdulatainak, az e térségben 306
