Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
A Somogyi Levéltári Napok '91 és Hanák Péter akadémikus 70. születési évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai - Hankák Péter: A polgárosodás fogalmai Széchenyinél, Széchenyi és a magyar polgárosodás
Radikálisan új gazdaságvezetési mentalitás volt ez akkor nálunk, az erény és erkölcs fogalmi és működési körének olyan kibővítése, amely nemcsak a kortárs kritikusok felfogásával szegült szembe, de Kölcsey és Berzsenyi, az elődök és barátok haszonelvűség ellenes erényértelmezésével is. Az érdekmotiváció legitimálása sok gondot okozott utólag Gyulai Páltól Szekfűig azoknak a méltatóknak, akik Széchenyi gondolatrendszeréből a szellemi hajtóerőt s a konzervatív erkölcsiség megújítását emelték ki. Még egy évszázaddal a Hitel megjelenése után is úgy érzi a szerkesztő, Iványi-Grünwald Béla, hogy nemcsak magyaráznia kell Széchenyi új gondolatait, de magyarázkodnia is a haszonelvűség elismerése miatt. A Hitelhez írt bevezető tanulmányában megértéssel kezeli számos kortárs aggályoskodását. A Hitelben valóban vannak olyan nézetek, amelyek szerint a szerzőt „a nagy realista áramlatba kellene sorozni, mivel materiális értékek iránt fogékony volt”. Iványi-Grünwald megvédi Széchenyit: ő „nem látott a gazdaságban... végső célt, hanem csupán eszközértékét, mely az embereknek értékes lehetőségeket nyújt. Ne vezessen bennünket félre az a körülmény sem, hogy a Hitel gazdasági koncepciója kétségkívül magán viseli a kapitalista szellem nyomait.”13 A rendes, pontos, becsületes és hatékony gazdálkodás, az újítás - Somban és Weber szerint - mélyebb vallásos etosz kifejezése.11 Széchenyi legfőbb etikai imperatívusza „a nemes értelemben vett nacionalizmus” volt. „A jó hazafi - idézi a Hitelt - egyszersmind jó gazda is lehet s kell is lennie, mert csak a takarékos s jó rendű lehet közönségesen hasznos s nem csak lármás hazafi.”1’ Ebből az okfejtésből az a gondolat megállja a helyét, hogy Széchenyi valóban a legszerencsésebb esetnek tartotta, ha „a közjóra törekvés s önmagunkért s mieinkért való fáradozás egyenlően kitelik tőlünk, s csak úgy tesz bennünket hasznos s egyszersmind boldog polgárokká, ha ezen kötelességeket egymás mellett gyakoroljuk is”.16 Széchenyi tehát az egyéni és a közérdek, a haszonszerzés és a nemzetszolgálat összhangjának útjait-módjait keresi, és ebben nem lát semmi illetlenséget, semmiféle materializmust, amelynek vádjától Iványi-Grünwald szinte védőbeszédbe illő hazafias és vallásos érveléssel tisztázza Széchenyit. Az már kétségtelenül saját antikapitalista kortársainak szól, Széchenyi korában a nemesi közvélemény nagy részének mentalitásában súlyos ellentét állott fenn az arany és a nacionalizmus, a reális „kalkuláló lélek” és az ideális emelkedettség érzelmei között. „Láttuk, írja, hogy a kereskedői és a nemzeti lelket nem tudták összeegyeztetni, láttuk, hogy bizalmatlansággal szemlélték a profitvágy terjedését. E bizalmatlanság nem volt egészen alaptalan - teszi hozzá Iványi-Grünwald —, hiszen a 19. század elején „ébredt fel először a magyar kapitalista szellem”.1 A szerző ugyan a realista érdekmotiváció és az idealista erkölcsi felfogás összhangját emeli ki Széchenyi polgári erény-értelmezéséből, mégis arra a konklúzióra jut, hogy „művének igazi szépségét hatalmas eszmények és ideálok képezik”.18 Az erény polgári értelmezésének másik fontos mozzanata a munkaetosz elismerése, a szorgalom kultikus tisztelete volt. A hazai maradiság, restség, indolencia kárhoztatása Berzeviczy Gergelytől kezdve a magyar reformerek, nemzetnevelők kedvelt témája volt. Széchenyinek is állandó gondja a restség, a tunyaság, a henye apáthia, a renyheségi hajlandóság, a hátramaradásban való megrekedés, az újítás iránti közönyösség. „Édes-örömest akarunk aratni, de szántani, vetni nem. Az élet minden javaival bővelkedni nagyon is szívesen, de fáradozni, izzadni nem.”19 Márpedig, ismétli szüntelen, nem a geográfiai adottságok, nem a várak erőssége teszi „a haza valódi erejét és bátorságát”. Nem függ az szorosan az alkotmánytól sem, 281
