Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
3. A paraszti hímzések kialakulása és fejlődésmenete A saját használatra készített paraszti és a megrendelések idejében erősen módosult népi iparművészeti hímzések 1905-10 között váltak el egymástól. Az előbbiek korszaka lezárult, az utóbbiak különböző forrásokból táplálkoztak, alakultak máig. 1902 után a buzsáki varróasszonyok többé-kevésbé rendszeresen kaptak megrendeléseket a Balatoni szövetségtől.41 Ezeket a Széchenyi grófnők közvetítették, fonalakat, anyagokat szereztek be, előrajzoltatták a mintákat. A varróasszonyok közös munkateremben dolgoztak.42 Először tüllrátéteket készítettek,43 a rátét technikája mellett megtanulták az ún. Margit öltést is, amely a később boszorkányosnak nevezett varrások fő eleme. A kezdeti időszakban fontos szerepük volt azoknak a korábban is hímzésből élő „idősebb lányoknak”, akiknek megfelelő gyakorlatuk lévén, az új feladatokkal könnyebben megbirkóztak. Az 1920-30-as évektőlJankovics Bésán Endréné nevén futott az üzlet, és Rónai Anna volt a beszerző. Gönczi szerint 50-en dolgoztak így állandóan.44 A másik három község lakói szervezett megrendeléseket nem kaptak, de hamarosan elsajátították az új hímzésmódok egy részét. A megrendelések előtti paraszti hímzéskincs, úgy tűnik, két ősi ágból eredt: az egyik megszűnt takácsmesterségben használt motívumok lecsapódása, a másik a fehér hímzésekből eredő anyag. Mindkettőnek a díszítő elemei az alapanyaghoz alkalmazkodó sormegoldású, mértanias, akár az ingujj szélén hosszában, mellén, akár lepedővégen van. Az is tény, hogy eredetileg valóban takácsszőtteseket használtak fel és szedettest állítottak be az ünneplő ing ujjába, kézelőjébe is (pl. RRM 460.). A szőttes mellé tűvel is varrtak szőttes mintájú sorokat, a merev kontúrvonal játékos fellazítására. Ezen jelenik meg a szőttestechnikától elütő kettős körök himzése, melyből később csigavonalak lettek. (6. ábra) A céhes takácsipar megszűntével a megszokott folthatást a szőttes díszeknek lapos öltésekkel való, esetleges keresztszemmel való levarrásával igyekeztek pótolni. Majd a fehérhímzés elemeihez fordultak, amit esetenként pirossal, vagy piros-kékkel varrtak ki. A mértanias, merevebb szálszámolást igénylő sordíszek keskenyebbé váltak és csak kísérői lesznek más jellegű szélesebb hímzéscsíkoknak. Színben tovább is alkalmazkodnak a szövésnél használt színekhez, de az öltések mind szabadabbá válnak, eltérnek a szövésnél kialakult minták fonalirányától. Fehér hímzéses, Buzsákról, illetve környékéről való ingdísz nyomtatásban elsőként csak 1943-ban jelent meg.44 Fél Edit jóval később is közöl mértanias fehér buzsáki hímzésrészletet ingről - csupán Somogy jelzéssel.46 Mind a Rippl-Rónai, mind a Néprajzi Múzeum gyűjteményében szép számmal találhatók fehérrel kivarrt ingujjvégek. Mind a kiforrott, érett kompozíciójúak, gondos, sok öltésvariációval elkészített darabok. Nem tudjuk mikor alakult és lett általános ilyen szinten, s az sem derült ki eddig, mennyit vettek át ezen a téren a körülöttük élő magyarságtól és mit adtak ők. Az biztos, hogy a kizárólag buzsákinak tartott47 sinyor öltést, amelyet a helybeliek duplaláncnak (h. lančas) neveznek, másutt is felleljük Somogy megyében. A fehér hímzéseken lapos öltésekkel körített, négyzet alakú „likvarrásos” sorok „vízfolyásos” ritmusát játékos öltésvariánsok kísérik. A szélesebb csíkdíszeket mindenütt keskenyebb subrikálásos és tüllcsipkével gazdagított sorok követik. Ezeken kívül lapos öltéses, szőttesmintákra emlékeztető díszek is ülnek egy-egy zsinóröltéses soron. Elég gyakori a toronydísz (tomiček) is. (8/b ábra) Ilyen igényes finom varrást csak egyenletes fonalú vászonra lehet készíteni, amilyen a lenből való 225
