Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Dombi Péter - T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzője a XIX. század közepén. (Második rész)
A Balaton északi partján fekvő Kapolcs falu a budai országúton „hófehérségű fövenyéről” volt nevezetes, amelyet üveghutában és porcelángyárakban használnak fel. Az Éger vize kilenc liszt- és három fűrészmalmot hajtott. Keszthely mezőváros lakóiról azt írta a szótár, hogy „szőlőművelésből, kézművekből és kereskedésből élnek”. Nova mezőváros körüli erdőségekben hamuzsírt és szekérkenőcsöt főztek. Turnise mezővárosról pedig azt említi, hogy lakói többnyire mesteremberek, „ú. m. vargák, szűr- és aprószabók, tímárok, de a sok tűz miatt szegények”. Ha most már e konkrét adatok alapján megpróbáljuk jellemezni az 1850-es évek elején e terület iparát, akkor azt kell megállapítanunk, hogy számbeli fölényben a kis vízimalmok voltak. Ehhez járult még Tolna megye németlakta vidékein - az étkezési szokásoknak megfelelően - az olajsajtolás. Egy-egy nagyuradalomban nyersanyaghoz kötötten folyik a szeszgyártás, vagy a hamuzsírfőzés, a föld, kő és üvegipart pedig néhány üveghuta képviseli. A bányák külön említést érdemelnek: a Mecsekben folyó kőszénbányászat, Baranya és Zala megyékben kő- illetve márványbányászat. Az ipar általában még kézműves fokon áll, de néhány nagyobb településben már találunk gyárakat is. Külön említést érdemel a fában gazdag vidékeken a faipar, amelynek paraszti mesterei ekkor még az erdőkből szerzett faanyagot használhatták nyersanyagként. Milyen változások játszódtak le az 1860-as évek közepéig? Statisztikailag alig mutatható ki valami kevés változás. A számítógépes vizsgálatok szerint Dél-Dunántú- lon a települések zömében nem jeleztek ipart, csupán 99 település jelzett iparost vagy ipart valamilyen formában. Ezek területileg úgy oszlottak meg, hogy Baranya megyében 52, Somogy megyében 20, Tolna megyében 8, Zalában 19 ilyen települést találunk.24 E gépi számítással kapcsolatosan azonban azonnal meg kell jegyeznünk azt, hogy több településben nem említenek olyan ipart, amelyről a bevezető és összefoglaló fejezetekben — települések megnevezésével - Fényes Elek említést tesz. Az alábbi szöveges részben ezt a hiányt pótolni igyekeztünk. Baranya megye települései közül Pécs vezetett, ahol a kőszénbányászaton kívül öt gyárat, 813 kézművest, 214 kocsmát és 9 vendéglőt jegyeztek fel. A Pécs melletti mezővárosnak nyilvánított Németürög lakói „többnyire mesteremberek”, amint azt a forrás említi. Lisztörlő malmokat találunk pl. Devecse- ren, Egerágon, Herenden, Hárságyon, Kassán, Magyarpeterden, s nyilvánvalóan még több Baranya megyei településen is, mert hiszen a megye iparának összegzésekor 15 szárazmalmot, 177 hajómalmot (a Dunán és a Dráván), további 568 patakmalmot és 2 fűrészmalmot (Puszta-Lak és Darázs településeken, nagyuradalmakon) jegyeztek fel. Baranya megyében külön meg kell említenünk Bakonya falu műmalmát, továbbá a Mohácson működő két gőzmalmot. Jelentős szerepe volt a megyében a mészégetésnek. Beremenden mészkőbánya volt, továbbá Orfűn a pécsi szeminárium birtokán folyt mészégetés. Kőszénbánya Somogy, Szabolcs, Vasas és Komló falvakban volt. Kőbányát említettek Máriaké- ménden, Batinán, Püspökmárokon, Monyoródon, továbbá márványbányáról tettek említést Vókányban. Kővágószőlős kőbányája híres malomkövet szolgáltatott. Jelentős volt az élelmiszeripar szempontjából az egyes uradalmakban található sör- és pálinkaház (pl. Hosszúhetény és Laskafalu), illetve a Dunaszekcső mezővárosban felállított ecetgyár. 164
