Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Ódor Imre: A Somogy megyei lovasezred baranyai százada az 1809. évi nemesi felkelésben
„...mi az tüzet mind eddig ki tartottuk még az egész ármádiát nem szemléltük gyalázatosán hátat fordéttani, akkor azután miis iscurdi Komárom felé, notandum hogy úgy maradtunk, hogy csak úgy kölletet el találnunk, hogy Komáromba reterál az armadia mivel mind ez glisunk, mint az gral stabista ur ki vezetésünkre volt rendelve, az ágyuzó mulatságot el unván mélytoztattak bennünket el hagyni”.33 A baranyai lovasszázad néhány felkelőjének az ütközet alatt ugyancsak inába szállt a bätorsägxjeszenszky főhadnagy feljegyzése szerint: „az Véssics... a lovammal történt bolondságtul meg ijjedvén az ászlót ot hagyván hunszvut modra el vacarodot most se tudjuk hol van..., az Körmendy shtráza mesteré avangérozván, az első ágyulövést meg halván mindjárt fassolni mént be Gyürré..., az KisFaludi shtreáza- mester kiis az Depóhoz lévén commandérozva... (azt) csupa poltronságbul és szivtelenségbiil el háttá az által az egész bagazianak el fogattatását okozta...”3 A sorhad közé beosztott felkelő egységek rendjének felbomlása a sorezredek ellenállóképességét is csökkentette, s ezzel elősegítette a franciák győzelmét. Hunkár Antal visszaemlékezése szerint: „fél ötkor a Zemplén megyei insurgens kapitány Barkoczyt leüté a golyó a lábát is elszakasztá, erre megszaladt ez ezred, utána a többi és az egész hadsereg mind egyszerre, mintha csak azt úgy parancsolták volna”.3’ A vereséget már a tartalék bevetése sem tudta megakadályozni, így János főhei-ceg 5 óra körül elrendelte a visszavonulást, melynek előkészítése és megvalósítása tervszerűtlenül, mondhatni fejetlenül történt. A nádor este 10-kor Ácsra érkezve ezt írta naplójába: „Menekülők tömege lehetetlen őket feltartóztatni, Komáromot jelölték ki gyülekezési helyökül”.36 A vereség okait kutatva megállapítható, hogy az egybeolvasztott hadsereg vezetése a csanaki előharc után sem készült fel megfelelően a csatára. A sereg egyesítését nem következetesen hajtották végre, az átcsoportosítások sok időbe kerültek és az egymás mellé került csapatok sem egymást, sem a terepet nem ismerték. A csanaki magaslat feladása helyrehozhatatlan hibának bizonyult, a balszárny biztosítása elmaradt, mely a tétlenségre kárhoztatott felkelő lovasságot eleve kilátástalan helyzetbe hozta, a jobbszárny ugyanakkor - a Duna helyett a sáncokra támaszkodva - alig avatkozott be a harcba. Mindezt az ellenség erejének alá- és lebecsülése, valamint a felderítés elmulasztása súlyosbította. A vereség döntő okát - a felsoroltakon túl - a két fél közötti felszerelési, hadszervezési és hadvezetési különbségben kell keresnünk. Ezt igazolja a veszteségek aránya is. A sorhad 6235 embert, 571 lovat és 2-2 ágyút, illetve zászlót vesztett, a nemesi felkelés pedig - a szétszéledőket nem számítva - 791 főt. A franciák összvesztesége megközelítően 2500 fő volt.37 A felkelők csekély vesztesége — kétségkívül összefüggött a gyors visszavonulással és a tömeges szökésekkel - kapóra jött János főhercegnek , aki a csatáról készített jelentésében a vereségért kizárólag a nemesi felkelőket okolta. Vádaskodásával leplezni igyekezett saját, illetve vezérkara tehetetlenségét és felelőtlenségét. A bűnbakként beállított inszurgenseknek nemcsak felszereléstelenségüket, kiképzetlenségüket rótta fel, hanem egyenesen gyávasággal vádolta őket. Megsemmisítő kritikája meghatározóan befolyásolta kortársait és az utókor inszurgens képét.38 A győri csata valóban bebizonyította, hogy a modern hadsereg korában egy állandó keretet nélkülöző, irreguláris had nem lehet katonailag ütőképes. Beosztása a sorhad közé már eleve nem sok sikerrel kecsegtetett, s hogy mennyire illuzórikus elképzelésnek bizonyult, azt éppen a csata igazolta, ahol a felkelők egyébként is a lehető legvisszássabb körülmények között (rögtönzött harcrend, fegyver-, élelemhi123
