Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Ódor Imre: A Somogy megyei lovasezred baranyai százada az 1809. évi nemesi felkelésben
ány stb.) kerültek szembe a kor legkiválóbb hadseregével. Fontos azt is tudnunk, hogy a nemesi felkelők alig több mint fele volt jelen Győrnél, a távolabbi megyék kontingensei még útban voltak, amikor a csata már eldőlt. A győri csata epizódjellegét már egyes józanabb kortársai is felismerték, nemzeti tudatunkban azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott bebizonyítva, hogy a nemesség önmagában - sőt segítséggel - nem képes honvédelmi feladatának megfelelni. A csata következményei jelentős hatással voltak az 1809. évi háború kimenetelére, mivel János főherceg serege tovább gyengült, s ahelyett, hogy Bécshez közelebb jutott volna, inkább eltávolodott attól, így a fősereget döntő harcában, Wagramnál (július 5—6.) sem tudta támogatni. A csatavesztés siettette Győr (június 24.) és Pozsony elestét is, egyúttal a Dunántúl jelentős részének francia megszállását , go vonta maga után. A győri csatát követően a nemesi felkelők harci tevékenysége szűk térre korlátozódott. A Duna vonalának biztosítása képezte legfontosabb feladatukat. A kisebb portyákon kívül Győr visszafoglalásának terve foglalkoztatta az inszurrekció vezérkarát. A had legnagyobb része a komáromi táborba vonult vissza. A somogyi lovasezredet a Csallóközbe rendelték és abba a nagy előőrsi láncba osztották be, amely a komáromi tábort volt hivatva védelmezni .Jánosfőherceg parancsára június 22-én az ezred még egy kísérletet tett Győr felmentésére, a véneki hídfőből támadást indított Révfalu irányába. A francia védelem azonban meghiúsította a vállalkozást.40 Ezt követően egészen július 4-ig Léitől Somorjáig a Duna vonalának biztosítása szolgált az ezred feladatául. A baranyai lovasszázad Bős körzetében táborozott. A század kapitányának beszámolója szerint: „...E folyó Holnapnak 19-ik napján... Bőősre N: Somogyi Ezreddel bé rukkoltunk, noha közülünk sokan elvesztek mindazonáltal még N: Századunk 194 feőbül áll...”.41 Július 3-án János főherceg azt a parancsot kapta, hogy a Bécs irányából várható francia támadás elhárítására a Pozsonyban összpontosított Pászthory-íovasdandárral (a somogyi lovasezred 3 osztályával és a pozsonyi lovasezred másfél osztályával) vonuljon a császári-királyi fősereghez a Morvamezőre.42 Pászthor}), mivel az országhatár átlépésére a nádortól, a nemesi felkelés főparancsnokától erre nem kapott parancsot, nem hagyta el Pozsonyt. A nádori utasítás ugyan nem sokat váratott magára, a dandár azonban már elkésett, előrenyomulása közben értesült a július 6-i wagrami csatavesztésről. Ezután Pászthory előbb Somorjára, majd Bősre vonult vissza, ahol az ezred július 21-ig állomásozott.43 Bősre visszatérve, Pászthory emberei kimerültségére hivatkozva, az ezred felváltását kérte.14 A főparancsnokság azonban ehhez nem járult hozzá, sőt az ezredet még egyszer visszarendelte Pozsonyba, s itt érte az előzetes fegyverszünet megkötésének (Znaim, július 12.) híre. A fenti eseményeket a résztvevő élményeivel fűszerezve így örökítette meg a szemtanú: „...indultunk Ausztria felé azon czéllal, hogy' amidőn az Caroly veszekedik a Ferkoval (franciával) ...mi az Bal szárnyába az Johan Armadiajával bé rontsunk, azonban el hibázták a calculust mivel az János el késvén, mire oda értünk az Caroly olyannyira meg fútamodott, hogy az János nem mert attagvérozni noha ha ez azt tette volna mindennek más ki menetele löt volna, és így mi minden alkalmatlanság nélkül vissza tértünk Posonyba aholis magunkat két nap mulatván még... visszatértünk 124
