Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Szili Ferenc: Kivándorlás Somogyból Horvátországba és Szlavóniába (1850-1880)

nyoknak. Az adórendszer elsődlegesen a nagybirtok érdekeit szolgálta, míg a legkevésbé életképes kisparaszti birtokot sok esetben megoldhatatlan nehézségek elé állította. „Általánosan hangoztatott, s különösen a kisebb kölcsönöket igénybevevő kisbirtokos osztályoktól hallott panasz, hogy a takarékpénztárak által adott kölcsönök kamatlába túl magas."

26 A 80-as évek elejére Gölle községben egy 27 holdas gazda holdanként 4 forintjával fizette az adót, de a 3 és 1/2 holdas törpebirtokos 9,66 Ft-ot fizetett.

2 Ez korántsem volt egyedi eset, hanem általánosságban ez az aránytalanság jellemezte az adóztatás rendszerét. Az állandó pénzhiánnyal küszködő paraszti birtok többnyire uzsorakölcsönhöz folyamodott, amely sok esetben a végleges eladósodáshoz, illetve a paraszti birtok felbomlásához vezetett. Az uzsorakamat nagysága a helyi viszonyoktól függően különbözött és változott, általában 30% körül mozgott, „...sok helyen, mint a 80-as években Somogyban vagy a 90-es években Zemplénben, ahol a parasztok uzsoraeladósodása már évtizedektől vette kezdetét, 100%-ra is felszökött."

28 Somogyban a bérleti rendszer elsősorban azokon a vidékeken vált általánossá, ahol a földbérlet olcsóbb volt. így érthető, hogy miért éppen Dél-Somogyban növekedett a nagybérletek száma, amelyek ugyancsak gátolták a parasztgazdaságok terjeszkedését. Dél-Somogy - ahol a horvát nemzetiségi községek találhatóak - nemcsak kulturális szempontból volt hátrányosabb helyzetben, hanem a gazdasági fejlődésben is a megkésett tájegységekhez tartozott. Az itt lévő nagybirtokok és a hitbizományok szinte abroncsszerűen elzárták a parasztság földszerzésének az útját. A mezőgazdasági napszámosok és a szegényparasztok az 1880-as évekig még csak találtak némi megélhetést, nyáron aratással és csépléssel egészítették ki jövedelmüket, de feles földet és legelőt is bérelhettek az uradalmaktól. Télen pedig az uradalmi erdőket irtották, tisztes jövedelem ellenében. Az uradalmak azonban fokozatosan áttértek az intenzív gazdálkodásra, az irtási munkákat megszüntették, a modern erdőgazdálkodás véget vetett a földek és a legelők bérbeadásának. Somogy agrárnépessége válaszút elé került, mivel földszerzési vágyát még abban az esetben sem tudta kielégíteni, ha rendelkezett a megfelelő tőkével, ugyanis a hitbizományok és a tőkés nagybérletek szinte elzárták ezt a kivezető utat. A falvakban élő népesség tetemes része azonban a megfelelő tőkével nem rendelkezett, így csak az elvándorlást, illetve a kivándorlást választhatta. Somogyban nem voltak ipari centrumok és bányák, ezért a relatíve túlnépesedett falvak agrárnépességüket nem tudták megtartani. Közülük sokan a budapesti építkezéseken, Pécsett főképpen a bányában kaptak munkalehetőséget. A horvát-szlavónországi kivándorlást is olyan levezető csatornának tekinthetjük, amely a társadalmi konfliktusok megelőzését szolgálták. 3- A szlavóniai kivándorlás első szakasza az 1850-es éi 'éktől Szlavónia, mint földrajzi és közigazgatási régió, évszázadok során sajátos változáson ment keresztül. 1746-ig Zágráb, Varazsd és Kőrös vármegye alkotta Szlavóniát. Szerem, Verőcze és Pozsega vármegyék 1083-1526 közötti időszakban viszont még jogilag és közigazgatásilag is Magyarországhoz tartoztak, e vidéket csak 1746 után kezdték Szlavóniának nevezni. A kiegyezést követően, politikai enged-