Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából

megosztották. Még az 1970-es évek elején is volt Tótszentpálon egy telek, amelyen három család épületei sorakoztak egymás mellett, de kétcsaládos még gyakoribb volt, 31 (2. ábra, buzsáki kétcsaládos lakóház). Egy XIX. század végi feljegyzés szerint a lakóudvar az utca felé nem is igen volt kerítve. A telek többi határánál lycium, élősövény húzódott. 32 Más adatok szerint az udvarra kis (egyszárnyú) kapu vezetett be és nád-, napraforgószár-, léc-, illetve álló és fekvő deszka-, ritkán kőkerítés (tégla) vette körül; fényképeken is csak ilyenekre van példa. Rangos buzsáki porták deszkakerítésén felül ferdén álló vízvető volt. 33 Az épületek elhelyezése - hasonlóan a megye más vidékeihez - féloldalas. A lakóház közvetlenül az utcára épült ki, tőle külön, hátrább állt az istálló, pajta és szín (3. ábra). A telek másik oldalára esetleg a hidas (sertésól), a kút, baromfiól, illetve a vermek kerültek. Szegényebb családoknál az istálló olykor egybeépült a lakóházzal. Aránylag ritka volt az egész udvart keresztben lezáró pajta, inkább csak jobbmódúak­nál (pl. Varjaskéren az Ady u. 17. és 110. sz. udvarban). Ez a pajta vagy egyedül állt (Táska, Berzsenyi u. 12. sz. telken), vagy istállóval épült egybe (Buzsák, Tanács tér 7., Varjaskér, Ady u. 110.). Szintén késői jelenség az önálló magtár, illetve a mélyen a föld alá épített kőboltos pince is. 34 A lakóház előtti kiskert inkább XX. századi vívmány, s ma sincs mindenütt. „Viola, őszirózsa, nanicavirág, kukacvirág, paprikavi­rág, bazsarózsa, rozmaring" váltak eleinte a legkedveltebbekké. Az ablakba cserép­ben kéknefelejcs vagy piros muskátli került (2. ábra), vagy a pitar mellvédjére (4. ábra), vagy a ház előtt tuskóra és deszkára. 3 ^ Kút nem minden telken volt, kinél csigalábfás gémeskút, kinél csak egyszerű merítős formái váltakoztak. Inni való jó ivóvízért a lányok, fiatalasszonyok jártak el. 3- Lakóház, Somogi'szentpál, Varjaskéri u. 107. totó: Lantos Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents