Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Dombi Péter—T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzője a XIX. század közepén

Somogy megyében a mezővárosok száma 30-ról 41-re nőtt. Hiányzott az 1865-ben városként szereplő települések sorából az 1850-ben mezővárosként feltüntetett, 1766 lakosú Városhidvég, amelyet ekkor a falvak közé soroltak. Új mezővárosként említi viszont Fényes műve 1865-ben Nagybajom, Hetes, Lelle, Magyaratád, Büssü, Tab, Nemesdéd, Kutas, Mike, Gálosfa, Pácza és Nemesvid településeket. Ez utóbbi - mint láttuk - 1840-ben mezővárosként került összeírásra, de 1850-ben faluként jelölte a geographiai szótár. A somogyi mezővárosokat változatlanul az jellemzi, hogy többségben vannak közöttük a magyar települések (34), csak kettő német közülük, s a többi vegyes nemzetiségű. Posta 13 településben volt, tehát a hírközlés lehetősége itt is megnőtt. A mezővárosokban lakók száma közel 23 000 fővel lett több, s ez egyharmados népességnövekedést jelent. A megye lakosainak 26%-a volt már ekkor mezővárosok lakója. Tolna megyében a 21 mezőváros száma 20-ra csökkent - Fényes Elek felmérése szerint - az 1860-as évek elejére. A falvak között találjuk Dunaszentgyörgyöt és Zombát, viszont Miszla, amely a geographiai szótárban még faluként szerepelt, ekkor már mezőváros.

9 Tolna megye mezővárosai viszonylag magas népességszámukkal tűnnek ki most is, 2000 lakoson aluli mezőváros ebben a megyében nem volt, sőt Szekszárd és Dunaföldvár lakosainak száma meghaladta a tízezer főt. 14 város magyar, 2 német és a többi vegyes lakosságú. Kilenc településben van posta, tehát itt is szaporodott a postahivatalok száma. A mezővárosokban élők száma megnőtt, bár nem olyan arányban, mint Somogyban (11 ezer fővel, kb. 11%-kai). A megye lakosságának 41%-a volt ekkor városlakó. Zala megyében a 24 város száma 32-re növekedett. Közülük Nagykanizsa mellett Csáktornya is rendezett tanácsú város lett. Kimaradt 1866-ban az oppidiumok közül az alacsony lélekszámú Szécsisziget és Szigliget. Viszont megtaláljuk Zalalövőt és Gyulakeszit, amelyek már 1840-ben oppidumként szerepeltek, továbbá mezővárosként említi Fényes ebben a művében Kővágóörsöt, Nedeliczet, Kotorit, Légrádot, Stridót, Muraszerdahelyet és Perlakot.

10 Az utolsó hét település már 1840-ben oppidumként szerepelt, de a geographiai szótárban - Muraköz elcsatolása miatt sem ezek, sem Csáktornya nem került feljegyzésre. Zala megyében az 1840-es években a lakosság 21%-a lakott városokban, az 1850-es években a rendezett tanácsú város és a hiányos mezővárosi hálózat lakosainak száma a megye 20%-át mutatta „városlakónak". 1865-ben a két rendezett tanácsú város és a 30 mezőváros lakosai a megye összlakosságának 21 %-át adták. Meg kell jegyeznünk, hogy a két rendezett tanácsú város (Nagykanizsa és Csáktornya) lakosainak száma a megye össznépességének 3,5%-a volt. A településhálózaton belül tehát a városi lakosság száma és aránya ebben a megyében kevés változást mutat. A városok közül 23 volt magyar, 8 délszláv (2 szlovén. 6 horvát), egy pedig vegyes lakosságú. 13 mezővárosban találunk ekkor postaállomást, ami arra mutat, hogy 1850 és 1865 között a megye területén a városi településekben felállított postaállomások száma jelentősen megnőtt. Az 1850-es években Dél-Dunántúl területén megnőtt a praediumok, a puszták száma az 1840. évihez képest. A pusztai lakosság száma viszont 1840 körül közel kétszerese volt az 1850-ben feljegyzettnek, noha pl. Zala megye pusztáinak lélekszámáról nincsenek adataink. 1865-66-ban a pusztán, a földesúri majorságokban lakók száma ismét magas, az 1850-ben közölt pusztai lakosok számának közel ötszöröse, s az 1840-hez képest is közel háromszoros. Az 1860-as években