Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Dombi Péter—T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzője a XIX. század közepén

Dél-Dunántúl lakóinak 4,3%-a pusztákon élt.

11 Különösen Somogy és Tolna megyékben volt nagy a számuk és az arányuk, ami érthető, hiszen e két megyében a nagybirtokszervezet általában pusztákon létesített uradalmi központot, ellentétben Baranya megyével, ahol a két legnagyobb uradalom: 'à Habsburgok birtokolta bellyei és a Schaumburg Lippe herceg tulajdonában lévő dárdai uradalom központja egy-egy mezőváros volt. A településhálózatra tehát ekkor még erősen rányomta bélyegét a földbirtokszerkezet, s ezen az eltelt évek csak annyiban változtattak, hogy az uradalmi majorságok kiépülésével a pusztán lakók száma megnőtt. Ha arra gondolunk, hogy a körültekintő és pontosnak tűnő, 1828-ban megjelent Ludovicus Nagy által készített, települések lélekszámát is feltüntető munka adatai szerint Dél-Dunántúl területén akkor 42 191 fő élt pusztán és egyéb külterületen,

12 akkor úgy tűnik, hogy a településhálózat legalacsonyabb rendű tagja: a külterületi lakott helyek népességszáma - az úrbéri birtokrendezések után - ismét a harminc év előtti állapothoz áll közel. De kérdés az, hogy mi van a számok mögött? Dél-Dunántúl faluhálózata megyék szerint eltérő, de az eltelt 10-20 esztendő mélyreható változást alig hozott. 1850-ben Dél-Dunántúl falvaiban lakott a terület lakosainak 73% -a. (Az ellenőrzésként használt 1840-es évek adatai ugyanezt az arányt mutatják.) 1865-1866-ban ez az arány 69%-ra csökkent, s ezt a pusztán lakók számának megnövekedése okozta. 1850-ben ugyanis a lakosság 26%-a volt „városlakó" (1840-ben 24%), 1865-ben pedig 26,5%. A pusztákon lakó népesség aránya 1850-ben 1,1% (1840-ben 1,7%) volt, 1865-66-ban viszont már 4,3%-ra nőtt.

13 Nyilvánvaló, hogy a településhálózat viszonylagos merevsége, e változások jellege a terület földbirtokviszonyaival volt kapcsolatos. Ezt kell közelebbről megvizsgálnunk, hogy a számok mögé tekinthessünk. ///. A földtulajdon kérdése Mindkét forrásanyagban a települések neve mellett általában a földesúr neve is szerepel. Már az 1840-es évek állapotát mutató kötet is megemlíti például Baranya megyében a Habsburgok által birtokolt bellyei, a Batthyány grófok kezén lévő üszögi, a siklósi és a bólyi, továbbá az Esterházy tulajdonban lévő dárdai, szentlőrinci uradalmakat és néhány nagyobb egyházi birtokot. Somogy megyében az Esterházyakon és a Batthyányokon kívül a Festetics, a Zichy és a Széchenyi családnak volt nagyobb birtoka, több uradalma, azonkívül több egyházi tulajdonban lévő birtoktest volt itt is. Tolna megyében az Apponyiak, báró Sina és Eszterházy uradalmai voltak a legnagyobbak, s az aprófalvas Zalában is volt néhány nagy uradalom (Festetics, Eszterházy, Széchenyi, gróf Szapáry, egyházi birtokok stb.).

1 Fényes Elek munkáiban feltüntetett földesurak összes száma Dél-Dunántúl területén nem érte el a százat, amellett több egyházi célokat szolgáló földbirtok volt. Elenyésző azoknak a településeknek a száma, ahol a falu megváltakozásáról adtak hírt, vagy azt jelölték, hogy nincs földesúr. Az 1850-es évek adataiban hat ilyen települést jelölt meg a számítógép, ezek közül kettő: Pécs szab. kir. város és Nagykanizsa r. t. város (mindkettőnek határában volt egy-egy nagyuradalom!), és négy falu (Baranya megyében: Bodony, Egerág és Udvard; Tolna megyében: Kakasd), amelyek a reformkorban megváltották magukat földesuraiktól.