Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Lagzi István: A magyarországi lengyel menekültek élet-és munkaviszonyainak néhány kérdése 1939-1945

de túlnyomó részük fizikai munkásként dolgozott a katonai bevonulás előtt Lengyelországban. Baló Zoltán ezredes egyik feljegyzése megerősíti Csiky Iván visszaemlékezését: „...a munkára vezényeltek között eredeti bányász foglalkozású alig volt... a bányamunkába ennek ellenére beletörődtek, bár meglehetősen nehéz munkájuk volt."

126 A várpalotai bányákban dolgozó menekültek elszállásolásáról a bányaigazgatóság gondoskodott. A lengyelek zöme Alsóinkán (bányászlakótelepen) bányászcsaládok részére épített házakban lett elhelyezve, mások a várban laktak. A m. kir. várpalotai (lengyel) munkástábor-parancsnokság állományába tartozó lengyelek létszáma az 1943. február 1-jei létszámkimutatás szerint a következőképpen alakult: 6 tiszt, 23 tisztjelölt, 39 altiszt, 592 katona, összesen 660 személy. A szénbányákban 213, a bauxitbányákban 192, mezőgazdasági munkán 64 fő dolgozott. A tábori létszámból összesen 620 személy volt alkalmazásban. A táborban két orvos és egy lelkész teljesített szolgálatot.

127 A várpalotai lengyel tábor állománya 1944 elejére némileg módosult. Az 1944. január 1-jei állománykimutatásban 7 tiszt, 20 tisztjelölt, 511 altiszt és legénységi állományú egyén szerepelt. A tábori állományból 46 fő közeli honvédségi gyakorlótér földmunkálatain és építkezésén, 116 személy mezőgazdasági munkán dolgozott. A helyi szénbányában 89 személy, az iszkaszentgyörgyi bauxitbányákban 181 személy, a székesfehérvári fegyvergyárban 49 személy, az Ercsi Cukorgyárban 19 személy dolgozott.

128 A háborús nehézségek és a német befolyás erősödése kihatott a lengyel bányászok élet- és munkaviszonyainak alakulására is. 1943 őszétől szigorúbb lett az ellenőrzés. A kortársak (Csiky Iván, Molnár József, Varga József) szerint is sok-sok korábbi kedvezmény megszüntetésére került sor, a szabad mozgást is korlátozták. „Étkezésük minőségileg romlott, viszonylag kényelmes szálláshelyüket pedig kényelmetlen fabarakok váltották fel... A lakossággal való érintkezésre mind kevesebb lehetőség nyílt, munkahelyükre csoportosan, fegyveres kísérettel mehettek. [...] A bányában emberfeletti munkát végeztettek velük, mert a bánya ...hadiüzemként termelt. A csapatoknak meg volt határozva, hogy mennyit kell termelni, és ha ezt nem teljesítették, a [magyar - L. i.] vájárt elvitték..."

129 A bányászok lábbeli pótlása már korábban is nagy nehézségekbe ütközött. Személy szerint Baló ezredes is megállapította, hogy még a „....honvédségi munkára alkalmazott lengyelek ...lábbelije [is] annyira rossz, hogy csaknem mezítláb járnak."

130 A lengyel bányászok - többek között - a fegyveres őrség miatt 1943 nyarán éhségsztrájkba léptek. „Műszak után feljöttünk az étterembe - írta Tomczyk Sándor - mindenki leült a helyére, kihozták az ételt. Elhangzott a: »Nie« semmi! Senki sem nyúlt az ételhez. Az őrségparancsnok felelősségre vonta a lengyeleket, hogy miért nem esznek. „[...] azt feleltük, hogy míg fegyveres őrséget be nem vonják mindenünnen... nem eszünk. Több napon keresztül mentünk le úgy a bányába, hogy nem ettünk, de dolgoztunk. A magyar bányászok sokszor kínáltak élelemmel lent a bányában, de senkitől nem fogadtunk el semmit. [...] Az őrség és az étkezde parancsnoka is kínált bennünket, nem fogadtuk el."

131 Az éhségsztrájk mindenesetre sikerrel végződött, a fegyveres őrséget megszüntették, a városban - a már korábban megengedett - szabad mozgást ismét visszaállították. Meg kell említeni azt is, hogy a várpalotai „lengyel sztrájk" mellett a közeli újdörögd-pusztai Lengyel Műszaki Munkás Zászlóalj legénysége is megtagadta a munkát, mert részükre a szabályokkal ellentétben nem a végzett munkáért járó díjazást biztosították. ,A kereseti lehetőségekről mindig friss híreink voltak, így