Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Lagzi István: A magyarországi lengyel menekültek élet-és munkaviszonyainak néhány kérdése 1939-1945
A második világháború idején Magyarországon menedéket találó katonai és polgári személyek ellátásáról a magyar állam gondoskodott. A menekülteknek folyósított havi segélyösszeg (zsold) időről időre módosult, de sohasem volt szinkronban a piaci árak és az infláció növekedésével. (A zsold- és segélyösszegek 1939 őszétől 1943 őszéig többször is emelkedtek (a felsorolásban szereplő összegek első tagja az 1939-es, a zárójelben lévő az 1943 őszi állapotokat tükrözi): tábornok 240 (300), főtiszt 180 (210), tiszt 120 ( 150), zászlós és tisztjelölt 60 (90), altiszt 15-30 ( 15-30), a tisztes és sorkatona 6-12 (6-12) pengő összegű havi illetményt - zsoldot - kapott. A polgári menekült - családi állapotától, korábbi helyzetétől függően havonta 45 (105-165), a kiemelt kategóriában 180 (210) pengőt fordíthatott megélhetésére. A gyermek 30 (60-90) pengő segélyben részesült. A lengyel szakmunkások, mérnökök havi keresete 150-160 pengő között alakult. Az alkalmi, vagy időszakos munkát vállalók a munkához, alkalomhoz illő, vidékenként kialakult bért kapták. A tisztek és a polgári menekültek egy részének havonta folyósított zsoldés segélyösszeg az átlagos magyar munkáscsaládok életszínvonalát jelentősen meghaladó megélhetést biztosított. A menekültek többségét kitevő katonák és altisztek ellátásáról a H. M. gondoskodott, a részükre folyósított zsold zsebpénz jellegű volt, szociális helyzetük ennek függvényében alakult. A menekültek egy része már 1939 őszén kereste azokat a tevékenységi formákat, amelyek a hasznosság érzetét keltették. Mindenekelőtt munkalehetőségek után kutattak, hiszen az állami segélyen felül szerzett jövedelemre az első években a felruházkodás, később az egyre nehezebb életviszonyok miatt nagy szükség volt. A polgári menekültek a hadiüzemeken kívül érdemi korlátozás nélkül, képzettségüknek megfelelő vagy szabadon választott munkát vállalhattak. A katonai menekültek közül eleinte a legénységi állományú egyének vállalhattak fizikai munkát, míg a tisztek - 1942-ig - többnyire csak szellemi munkát végezhettek. A menekültek zömmel a mezőgazdaságban, bányászatban, folyamszabályozásnál, a kisiparban, szak- és segédmunkásként, nem kevesen mérnöki és technikusi munkakörökben dolgoztak. A katonákat és altiszteket a mozgósítás, a hadigazdálkodás okozta munkaerőhiány miatt, egyenesen kötelezték a különböző ipari, mezőgazdasági, valamint közérdekű munkák elvégzésére. A legénységi állományú egyénekből 1939 őszén kezdetét vette a munkásosztagok (szakaszok, századok, zászlóaljak) szervezése, amelyek katonai irányítás mellett tevékenykedtek. A polgári menekültek közül 1939 őszén érthető módon csak kevesen vállaltak munkát. Sokan arra számítottak, hogy angol, francia segítséggel Lengyelországból kiűzik a németeket, tehát várakozó álláspontra helyezkedtek. A magukkal hozott (készpénz, arany, ékszer) értékéből a Magyar-Lengyei Menekültügyi Bizottság, később a belügyminisztériumi segélyösszegből - munka nélkül is - viszonylag biztos megélhetésre számíthattak. A források szerint a menekültek többsége azonban vagyontalanul érkezett Magyarországra, a segélyösszegen túlmenően munkavállalással igyekezett személyi kiadásaihoz a szükséges pénzösszeget előteremteni. A magyarországi ismerősökkel rendelkező menekültek egy része ugyancsak anyagi okokból kérte, hogy rokonoknál, barátoknál lakhasson, esetleg dolgozhasson. A Lengyeltóti községben létesített lengyel polgári táborból Antoni Kozlowski poznani egyetemi tanárt - Teleki Pál miniszterelnök hozzájárulásával - Szent-Györgyi Albert Szegeden látta vendégül. 9 Witold Doniak lengyel mérnökkari ezredes is magyar ismerősei - Bajcsy-Zsilinszky Endre, Lázár Vilmos és Bodor Aladár segítségével helyezkedett el az Egyesült Izzóban. 10
