Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Dombi Péter—T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzője a XIX. század közepén

lük két német és két magyar oppidiumot jelöltek mindössze. Három mezővárosnak (Bükkösd, Gödre és Szent Király) ezer fő alatt volt a lélekszáma. Ötezernél több lakosa mindössze Mohácsnak volt. Pécsen kívül négy baranyai mezővárosban találunk ekkor postaállomást. Somogy megyében 30 mezőváros volt az 1850-es évek elején - Fényes Elek adatai szerint -, és a megye székhelye: Kaposvár is közéjük tartozott. 1840-ben ugyancsak 30 mezővárosa volt a megyének, de ekkor Nemesvidet jelölték mezővárosként, míg az 1850-es években Szulok német település volt az oppidium. A megye mezővárosaiban 44 541 fő lakott, a megye lakosainak 21%-a. (1840-ben ez az arány 20% volt.) A települések lakosainak zöme (23) magyar volt, egy német, és a többi vegyes lakosságú. Legnépesebb a megye székhelye, Kaposvár volt, ahol ekkor 3780 fő élt. Ezernél kevesebb lakosa volt Nagyberkinek, Somogybükkösdnek, Böhönyének, Mozsgónak, Sárdnak és Szőlősgyöröknek. Postaállomás mindössze 5 mezővárosban volt. Tolna megyében 1850-ben 21 mezővárost találunk (az 1840-es években Fényes adatai szerint - Zomba még nem volt mezőváros, mindössze Szekszárdtól két órányira fekvő vegyes lakosságú faluként szerepelt)7 A mezővárosok közül 13 magyar, 2 német (Tevel, Hőgyész), s a többi vegyes lakosságú mezőváros volt (német és magyar lakossággal). A megye mezővárosainak egynegyedében volt postaállomás. A Tolna megyében található mezővárosok a legnépesebbek a terület oppidumai közül, ezer lakosnál kisebb település nem volt közöttük. Ezt az összesített statisztika is jelzi, mert a megye lakosainak 45%-a lakott a 21 mezővárosban. (1840-ben ez az arány 42% volt.) Zala megyében egy rendezett tanácsú várost (Nagykanizsa) és 23 mezővárost találunk 1850-ben. 10 évvel előbb a mezővárosok száma 33 volt.

6 Ekkor még Nagykanizsa is mezővárosként szerepelt Fényes Elek művében. Az 1840-ben mezővárosként feljegyzett Gyulakeszi és Zalalövő neve hiányzott a geographiai szótárból, feltételezhetően ez a két település az 1850-es években is mezőváros volt. Zala megye egyik fontos „jellegzetessége", hogy a Bach-korszakban elcsatolták tőle Muraközt,

7 s ezért annak nemcsak az 1840-ben felsorolt hét mezővárosa (Csáktornya, Kottori, Nedelicz, Légrád, Perlak, Szerdahely és Strido), hanem az ott levő falvak és puszták is hiányoztak a Magyarország településeit feltüntető szótárból. így azután azonnal megkapjuk az 1840. évi és a geographiai szótár adatai közötti eltérés magyarázatát. Tolna megyével ellentétben a Zala megyei mezővárosok zöme kis lélekszámú, még 300 főnél alacsonyabb lakosságszámú is volt közöttük (Szécsisziget), 12 település népességszáma 1000 fő alatt volt. Ennek megfelelően e városok lélekszámának aránya is alacsony, mert a lakosságnak mindössze 16%-a lakott mezővárosban. Ha azonban Nagykanizsa lélekszámát is figyelembe vesszük, akkor a megye lakosainak 20%-a Zala megyében is városlakó volt. (Az 1840-es években ez az arány 21%.) A zalai városok többsége magyar volt, mindössze a Mura és a Dráva által bezárt területen lévő Belatincz és Turnische lakói voltak szlovének (az akkori elnevezés szerint: vendek). Posta a 24 városi település közül mindössze négyben volt. Az 1850-es évek városhálózatát tehát az jellemezte Dél-Dunántúlon, hogy a terület lakosainak általában egyötöde azokban élt, kivéve Tolna megyét, ahol a lakosságnak közel fele lakott mezővárosban. Ezeknek az oppidiumoknak egy része azonban rendszerint több település - közöttük puszták - laza konglomerátuma volt (pl. Ireg).