Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Reőthy Ferenc: Fejezetek a dél-balatoni borvidék XVIII—XX. századi történetekből (2. közlemény)

Szervezete hegymesterekből, bírákból, esküdtekből, hites nótáriusból állt. De tudunk olyan hegyközségi szervezetről is, ahol főesküdt és vicehegymester is volt. Az pedig természetes, hogy a szőlőhegy vincellérek és szőlőpásztorok nélkül elképzelhetetlen. A szervezet irányította a szőlőhegyen folyó munkák rendjét. írott törvényei, articulusai voltak. A vezetőségnek joga volt a szabályok ellen vétőket szigorúan megbüntetni, nemest és jobbágyot egyaránt, az előbbit pénzbüntetésre, az utóbbit pálcaütésekre. Az egyházi és világi földesúr, akinek szőlői a jobbágyszőlők szomszédságában voltak, egységes rendeletekkel akarta virágzóvá tenni a birtokához tartozó szőlőhegyeket. Ezért a hegyközségi törvényeket, articulusokat a földesurak tisztjei szerkesztették, és a vármegye hagyta jóvá. A hegybéli articulusok, attól függetlenül, hogy hány pontba foglalták azokat, azonos sémára készültek, de az egyes települések articulusai, a helyi szokásoknak megfelelően eltéréseket is tartalmaztak. Szőlővidékünk falvaira, illetve szőlőhegyeire vonatkozó, általunk ismert szabályzatok közül a legkorábbi a marcali (1740)

13

", utána következik a teleki (1755), melyet 1799-ben adtak ki újra, és a legtöbb, 34 artuculust tartalmazott. A zamárdi, kőhegyi articulust 1767-ben fogalmazták és csak 18 pontja volt.

134 A Széchenyi család articulusát Csokonyán adták ki. Először 1787-ben, később 1830ban. Ez utóbbit Sárközy István továbbította a vármegyének és 26 articulust tartalmazott.

13

^ A tihanyi apátság által kiadott hegybéli articulus szintén 26 pontot tartalmazott, melyek az apátság Somogyban levő birtokainak szőlőhegyeire is vonatkoztak. Kiadási éve 1803.

139 Balatonszabadi hegyközség articulusának 30 pontját 1823-ban szerkesztették, melyet Vajkai Aurél majdnem teljes terjedelmében közölt.

13 A szőlősgyöröki articulusról a Somogyi Honismereti Híradóban olvashatunk,

13

'

8 a zamárdi, kőhegyit pedig Boross Marietta és Piller Dezső is ismertette. Átnézve az említett hegyközségek articulusait, megállapíthatjuk, hogy a korábbiak részletesebbek, több pontot tartalmaztak. Lényegüket tekintve a pontok egy része a földesúri függőségeket tükrözi. A hegytörvények évszázadok jogi (örökösödés ), a feudális kötelezettségeket (dézsma) és a szőlőműveléssel kapcsolatos szokásokat összegezik. Tartalmazzák a szervezet felépítését, felsorolják a tisztségviselőket, foglalkoznak a szőlőhegyek, a gyepük, az utak, a kapuk, az egyházi szokások rendjével, az emberi magatartás, viselkedés normáival, tilalmi kérdésekkel (tűzgyújtás, lopás, vadászat, verekedés, közlekedés, birtokháborítás), a tisztségviselők és szőlőbirtokosok jogaival és kötelezettségeivel. Szólnak a borhamisításról. Intézkednek a szüret megkezdéséről, a károk megtérítéséről, a hegyközségi gyű lések megtartásáról és annak időpontjáról. A feudális jogszokásoktól eltérően beszélnek a szőlőterületről, az irtásföldek hasznosításáról, a szőlők telepítéséről, a vételről, az eladásról és az örökösödésről is. Minden esetben leszögezik, hogy a vétségek elkövetői milyen összeget kötelesek fizetni, a jobbágyok esetében hány pálcaütés jár a vétség elkövetéséért. A szőlőhegyet minden esetben árok, gyepű, élősövény, tüskekerítés vette körül, melynek karbantartásáról a szőlősgazdáknak kellett gondoskodniuk. A szőlőhegybe vezető utak kapuját is jó karban kellett tartani. A kapukat a határos dűlők neveivel jelölték. Kőröshegyen pl. Cserhegyi, Borkúti, Gyikói kapura és annak helyére is emlékeznek a ma élők.

139 Újlakon, Keresztúron, Szabadiban, Kilitin, Kéthelyen legtöbb esetben családnevekről, vagy a család ragadványnevéről nevezték el a szőlőhegy kapuit. Zamárdiban Fehér és Másik kapu elnevezéssel is találkozunk.