Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Géger László: Kísérletek a szövetkezetek megmentésére Somogyban 1953 második felében
félreértésének nyilvánították. Ezzel megindult a harc a tsz-ek egybentartásáért és a kilépések megakadályozásáért. Ez a harc Nagy Imre miniszterelnöksége idején mindvégig tartott, de legélesebb szakasza az a fél év volt, amely a politikai váltást ( 1953. június) közvetlenül követte. A jelen dolgozat ezt az időszakot öleli fel 1953június 28-tól 1953. december 31 dg, a gazdasági év végét közvetlenül követő időszakig, amikor a tömeges kilépések zajlottak. A szerző feladatának tekintette annak vizsgálatát, milyen okok motiválták Somogyban a tagokat a kilépés mellett vagy ellen, milyen eszközökkel próbálták őket visszatartani, és a visszatartási kampány mennyiben volt eredményes. Ennek megállapítására a Somogy megyei és járási tanácsok, valamint a végrehajtó bizottságok jegyzőkönyvei szolgáltak alapul. //. A SZÖVETKEZETEK HELYZETE A kilépés mellett szóló legfőbb érv kétségkívül az volt, hogy a tagok megélhetése a tsz-ben nem volt biztosított. Lényegesen alacsonyabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok (annak mintegy 60%-át kapták), pedig a magángazdák is rosszul éltek. Az alacsony— helyenként hosszú hónapokra kimaradó — jövedelem alapvető okai a következők voltak: 1. Hiányzott a tsz-ekben a szakérielem. A szaktudás biztosítása a járási mezőgazdasági osztályok feladata lett volna, az állandó szervezés mellett azonban erre nem tudtak gondot fordítani. Nem volt megfelelő a tanácsi apparátus szaktudása sem. Csak 1953 decemberében hozott határozatot a megyei vb, melynek alapján a mezőgazdasági osztálynak fel kellett mérnie, hogy ki alkalmas feladata ellátására, és javaslatot kellett tennie a nem megfelelő káderek leváltására. Volt olyan előadó, aki nem tudta megkülönböztetni a búzát a rozstól. „Kulákok" nem léphettek be a tsz-be, holott csak nekik voltak tapasztalataik a nagyüzemi művelésben. A tsz-elnökök kiválasztásánál pedig a politikai megbízhatóság volt elsődleges szempont. 2. A tsz-ek nem rendelkeztek jövedelemmel. A vízvári tsz-ben előfordult, hogy a tagok 8 hónapig nem kaptak fizetést. 0 Az állatgondozók bérével senki nem törődött, gyakorlatilag ingyen látták el az állatokat. A visnyei tsz-ben 1,80 kg búzát osztottak ki munkaegységenként, mert nem volt pénz. A zárszámadások után a tagoknak nem tudták kifizetni az osztalékot, csak azt követően, ha az állatokat kiárusították. Előre azonban még időpontot sem tudtak mondani. 8 Ennek következtében a tsz-ek az egész országban nagyon eladósodtak, 1953 júniusában csak az állam irányában 450 millió forint lejárt tartozásuk volt. 3. Nagy beadási teher. A begyűjtési tervekbe a tsz nem szólhatott bele, meg sem kérdezték. A beszolgáltatási teher minden érdekeltséget kiölt a termelésből, és elidegenítette a parasztot a munkától. A begyűjtési tervek teljesítése nagyon vontatottan haladt. Egyes tsz-ekben megtagadták az állatbeszolgáltatást. ( Balatonendréd) 9 A szentgáloskéri tsz-elnök maga akadályozta meg, hogy gabonából beadják a kötelező mennyiséget. A marcali járásban egyértelmű volt, hogy azon tsz-ek, amelyek nem adtak be szénát, nem is akarnak, és nem is hajlandók beadni. 10 A tanácsok azt is várták volna a tsz-tagoktól, hogy agitáljanak az egyéni gazdák között a begyűjtés érdekében, erre azonban egyik tsz-ben sem voltak hajlandók." A kapolyi tsz a begyűjtőhely helyett a tsz pincéjébe hordta a burgonyát, és csak figyelmeztetés után volt hajlandó beadni 12 . A somi, a gamási, a bábonymegyeri, a ságvári és a somogydöröcskei tsz-elnök szerint a kukoricabeadás teljesítése esetén az állatoknak
